Bemutatkozás

Egyetemünk kulcspartnere annak a 9 éves futamidejű LIFE integrált projektnek, melynek célja a Nemzeti Energia és Klímaterv megvalósításának támogatása. A 22 tagú, Energiaügyi Minisztérium által koordinált projektben az EKKE egyedüli felsőoktatási intézményként vesz részt. Nálunk került megalapításra a Szénrégió Bizottság Titkársága, mely a hazánk első szénátmenettel foglalkozó egyeztető platformjának, a Szénrégió Bizottságnak az operatív szerve.

A projektben az egyik feladat a szemléletformálási tevékenységek ellátása, szoros együttműködésben a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával. A személetformálást, a klímatudatosság növelését a legkisebbek körében érdemes elkezdeni, így a programsorozat elsődleges célcsoportját a kisiskolások képezik, de életkortól függetlenül, minden érdeklődő számára érdekes és színes programokkal készülünk.

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem elkötelezett a fenntartható fejlődés iránt. Oktatási, kutatási és harmadik missziós tevékenységét egyaránt ezzel a szemlélettel valósítja meg.

A Zöld hét ennek szellemében, több szervezet összefogásával – Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános, Közép, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet, Szent Imre Katolikus Általános Iskola – valósul meg 2023. április 17 – 21. között.

Programok

Minden érdeklődőt szeretettel vár a Zöld hét szervező csapata!

Regisztrációhoz kötött programok

Szabadon látogatható programok

Zöld flashmobra hív a Tittel Pál Könyvtár! Viselj zöldet vagy hagyd a zöld kéznyomod az Eszterházy téren, ezzel is felhívva a figyelmet a fenntartható fejlődés, a klímatudatosság és az egészséges környezet fontosságára!

Az egészséges és élhető munkakörnyezethez nélkülözhetetlenek a növények. Az irodai virágoknak is folyamatos ápolásra, gondozásra van szüksége. A Zöld Hét keretében a Tittel Pál Könyvtár munkatársaival lehetőség lesz átültetésre, virágföld frissítésre és új hajtások beszerzésére is.

Az előadás egy figyelemfelhívás a tudatos vásárlásra, hiszen a fogyasztói társadalomban egyre többet vásárolunk éppen ezért nagyon fontos, hogy csomagolás szempontjából is tudatosan válasszunk. Ez kezdő lépés lehet a low waste életmód felé, hiszen a kevesebb szemét- és hulladéktermelés a cél.

A Tittel Pál Könyvtár munkatársai csatlakoznak a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért 2023 akcióhoz és szeretettel várnak minden lelkes segíteni vágyót, hogy együtt megtisztítsák a Mária zarándokút egy szakaszát.

Az idén elhunyt Schmidt Egon Kossuth-díjas magyar író, ornitológus emlékére április 19-én a Tittel Pál Könyvtár állományából válogatva nézegethetők, helyben olvashatók vagy kölcsönözhetők lesznek a madarász saját kötetei és egyéb madártani könyvek.

10:00-tól Balázsi Péter, a Bükki Nemzeti Park munkatársa tart előadást Egerszalók természetvédelmi értékeiről és madarairól, majd az előadáshoz kapcsolódva a könyvtár munkatársai kézműves foglalkozást tartanak gyerekeknek az újrahasznosítás jegyében.

A fenntartható fejlődés, az egészséges környezet fenntartása szemléletformálással kezdődik, aminek alapja a helyes információkhoz való hozzáférés. Ezt támogatva a Zöld Héten a Tittel Pál Könyvtár meghosszabbított kölcsönzési határidővel és könyvajánlókkal jelentkezik természet- és környezetvédelmi témában.

Akik szemüvegesek, azok általában több olyan szemüveget is tárolnak otthon egy dobozban, amit már lecseréltek. Miért ne hasznosíthatnánk újra ezeket a szemüvegeket úgy, hogy közben másoknak is segítünk? A Zöld Héten a könyvtárban és a gyakorlóiskolákban is lesz lehetőség leadni régi szemüvegeket, amiket eljutattunk a kongói rászorulóknak gyűjtő Sasszemklinikára . Ajánld fel Te is régi szemüvegedet!

Egyéb programok

Helyszínek

Szervezők