MI IS AZ A KUTATÓK ÉJSZAKÁJA?

A Kutatók Éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére. Idén is szeptember utolsó hétvégéjén lehet bepillantani a különböző tudományterületek titkaiba.

Szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhet a tudományos kutatás számos új eredményével. Az Európai Unió Bizottságának Marie Skłodowska-Curie Akciói által kezdeményezett rendezvény legfontosabb célja, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára – fiúknak és lányoknak egyaránt.

Kiemelt téma a fenntarthatóság és a klímavédelem

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen rendezi meg a Kutatók Éjszakáját, melynek gazdag programjai között kiemelt figyelmet kap a klímaváltozás hatásainak bemutatása, az ökotudatos életmód szemléltetése.

TÉRRE VISSZÜK A TUDOMÁNYT!

A természettudományokat és a kutatói pályát népszerűsítő rendezvény, három helyszínen valósul meg: az Eszterházy téren, a Líceumban és a Leányka úti egyetemvárosban. A résztvevő, innovatív ipari cégek és további szakmai szereplők az energiahatékonyságról és klímavédelemről szóló feladatokkal, ügyességfejlesztő és képességvizsgáló eszközökkel is várják az érdeklődő diákokat. Az egyetem kutatói és oktatói a közkedvelt kémiai és fizikai show mellett a tudomány minden területéről érdekes előadásokkal várják a látogatókat. Reggel 8 órától egészen éjfélig színpadi show-k, koncertek, családi programok, gyárlátogatások, izgalmas témák és sok-sok játék vár mindenkit az Eszterházy téren és a Líceumban.

Minden program ingyenes!

Autómentes nap

Fenntartható tömegközlekedés segíti a Kutatók Éjszakájának szervezőit!

Az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap kampány 1998 óta minden évben szeptember 16- 22. között Európa országaiban megrendezett – a társadalom környezettudatosságát erősíteni hivatott – rendezvénysorozat, amely felhívja a figyelmet

  • a megnövekedett autóforgalom okozta környezeti, baleseti és városképi problémákra,
  • a közlekedési mód felelősségteljes megválasztására,
  • a fenntartható, környezet- és emberbarát városi közlekedés előnyeire,
  • a közösségi, a kerékpáros és a gyalogos közlekedés fejlesztésének szükségességére

Az akció egyik hosszú távú célkitűzése az, hogy felhívja a rendszerint autóval járók figyelmét a fenntartható alternatív közlekedési módokra, illetve egy új típusú zöld közösségi közlekedés lehetőségére. Karbonlábnyomunkra jelentős hatással van az, hogy milyen közlekedési módokat részesítünk előnyben: hagyományos vagy elektromos kerékpárral, gyalog, rollerrel vagy elektromos rollerrel közlekedünk. Szintén nem mindegy, hogy hányan használják a közlekedési eszközöket egy időben, azaz mekkora a jármű kihasználtsága. A zöld mobilitásra váltás folyamata már megkezdődött, csatlakozz Te is hozzánk! Próbáld ki Te is, hogy milyen érzés úgy közlekedni, hogy közben teszel a környezetért! Közlekedj Te is elektromos busszal!A környezetvédelmi szempontoknak megfelelő, elektromos hajtású busz szállítja a rendezvény ideje alatt Egerben, a Líceum és a Leányka úti Campus között az rendezvényre érkezőket.

Kellemes autómentes közlekedést és jó szórakozást kívánunk az eseményen!

Helyszínek

Kattintson a képekre, a hozzájuk tartozó programokhoz.
Eszterházy tér
Líceum
B épület
Érsekkerti épület
C épület
C*
G épület
Atlétika pálya
D épület
Botanikus kert
Jászberényi Campus

Programok

A zölddel jelölt programok előzetes regisztrációhoz kötöttek!
Kattintson a programokra további információhoz.
Bizonyos programokra külön, a leírásban található e-mail címen lehet regisztrálni!

Előzetes regisztráció után gyárlátogatásokon is betekintést nyerhetnek az érdeklődők a műszaki pályák rejtelmeibe.

Eszterházy Tér

Játékos, látványos kémiai kísérletekből összeállított rövid program óvodásoknak és kisiskolásoknak.

-15, ill. 20 perces látványos, rövid kémiai kísérletek, játékos formában megjelenítve

-óvodás csoportonként max 15 főt tudunk fogadni, iskolásoknál egy osztályt

Irodalmi séta Egerben. Az irodalmi sétát vezeti, az Egerben élt költőket és írókat bemutatja Dr. Pintér Márta Zsuzsanna egyetemi tanár, az Irodalomtudományi tanszék vezetője. A séta időtartama 90 perc (indulás a Líceum elől).
9:00-17:00

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem LIFE-IP North-Hu-Trans projektje

MOBIDIK- bemutató járgány

  • Ökolábnyom és karbonlábnyom teszt kitöltésével megtudhatod, hogy a mostani életviteleddel mennyire terheled a földet
  • VR videó – egy interaktív virtuális valóság révén megismerheted életmódod és döntéseid következményeit, a bolygónkon gyakorolt hatásait
  • Öko szerencsekerék – játékos formában tesztelheted fenntarthatósági műveltségedet
  • Látványos eszközökkel megmérheted a helyszín levegőjének összetételét, láthatod hogyan termel egy napelem

Tanulj játékosan a klímavédelemről! Mega társasjáték

Mechanikus játékok több korosztály számára az energiahatékonyság és a klímatudatosság témakörében.

  • Energiaház tábla,
  • Vizi élet asztali kirakó,
  • Közlekedés memória tábla,
  • Parkoló tábla – vezesd ki a Trabantot,
  • Szerencsekerék kvíz ajándékokért

Kipróbálható pedelec és e-cargo járművek

Termékbemutató, kis robot, nagy robot, kis CNC gép bemutatása, céges szakmabemutató filmek vetítése, tájékoztató aktuális nyitott pozícióinkról.

Heves Megyei Pedagógiai Szakszolgálat:

A Szakszolgálat a különböző játékos eszközeivel méri fel a fiatalok különböző képességeit, ezzel is segítve feltérképezni a pályaorientécióhoz kapcsolható készségeket. Segítségnyújtás a pályaválasztáshoz, a megfelelő irány megtalálásához.

Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Interaktív pályaválasztási kihívások. Mi a pálya? Szemfényvesztő játék

Bevezetés a pneumatika, hidraulika világába. Ismerd meg a vállalkozás termékeit. Játékos eszközök, tájékoztató a cégről és nyitott pozícióinkkal kapcsolatosan.

Játékos feladatok, amiben a résztvevők megismerkedhetnek az 5S elvvel példákon keresztül. Virtuális sétát tehetnek a Bosch maklári telephelyének csarnokaiban a résztvevők és szintén virtuálisan a kezükben tarthatják, szétszedhetik és összeszerelhetik a kormányművet, ami a vállalat fő terméke.

Játékos tudásfelmérés az emberi testről; műcsonton végzett „műtét”, melyben a látogatók is kipróbálhatják magukat; cég- és termékbemutatás mérnökszemmel
„Barátom az elektromosság” (Épületvillamossági oktatóeszköz , Hibrid oktatófal, Hibrid bemutatóautó célműszerrel, RC autók)
A hazánkban egyes élőhelyeken meghatározó emlősöknek, valamint az elmúlt években ismét megtelepült, vagy éppen több alkalommal megjelenő emlősállatoknak gyakran csak a lábnyomaival találkozhatunk. Különösen hóban, vagy esős idő után a lábnyomok árulják el egy-egy faj jelenlétét. Érdemes az egyes lábnyomok jellegzetesmegismerni, így a későbbi kirándulások, túrák alkalmával sokkal könnyebben tudjuk majd a nyomokat adott állatfajhoz társítani. A játékos feladat lényege, hogy a színes kartonpapírokból kivágott nagyméretű lábnyomokat az ugyancsak kartonpapírból kivágott állatfajok sziluettjéhez kell párosítani. Számít a pontosság és a gyorsaság egyaránt.
A kihelyezett szelektív gyűjtőedényekbe kell helyesen, minél rövidebb idő alatt a teremben elhelyezett (kizárólag tiszta) háztartási hulladékokat bedobni. Az edényeken keresztül a játékosok megismerik azokat a jeleket, jelzéseket, amelyek segíthetik a helyes használatot. Ezáltal könnyen elsajátíthatóak a szelektív hulladékgyűjtés legfontosabb szabályai, a gyűjtőszigetek konténereinek pontos használata, megismerik az érdeklődők az általuk bedobott hulladék pontos útját (mi lesz a sorsa, milyen termék készül belőle).

A LIFE-IP North-HU-Trans projekt keretén belül zajlik a mátrai erőmű és régiójának fenntartható igazságos átmenetére irányuló zöld jövőkép kialakítása, mely az Innovációs és Technológia Minisztérium, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint összesen 22 konzorciumi tag bevonásával valósul meg. A két táblából álló szabadtéri kiállítás bemutatja a LIFE-IP North Hu Trans projekt célkitűzéseit, várható eredményeit, a munkerő-piaci programjait és a vállalkozói mentorprogram összetevőit

Egy viszonylag ismert és egy kevésbé ismert logikai játékon keresztül nézzük meg, hogyan tud a matematika győzelemre segíteni bennünket.

Eszterházy Tér Színpad

Beszélgetés az állatvédelemről és felelős állattartásról az Egri Menhely üzemeltetőjével, két mentett kutya társaságában.
4 munkatársuk erőn felül végzi Egerben és környékén az állatmentést, a sérült és hontalan állatok orvosi kezeltetését, ellátását, koordinálják az örökbefogadási folyamatokat. Önkéntesek segítségével tudják a mindennapi teendőket ellátni.
Munkájuk felbecsülhetetlen!
Kérjük, hogy a Kutatók Éjszakája programsorozat ideje alatt is támogassák a szervezet munkáját, a Líceum bejáratánál kijelölt gyűjtőhelyen elhelyezett adományaikkal tegyék könnyebbé és szebbé a mentett állatok életét!
A menhely örömmel fogad állateledelt, plédeket, törölközőket, etető- és itatótálakat, játékokat, pórázt, nyakörvet, stb.
KÖSZÖNJÜK!

A manapság népszerűnek mondható slam poetry, stand-up, PechaKucha és hasonló előadások népszerűségének hatására egyetemünk munkatársai rövid, izgalmas előadásokban beszélnek többek között érdekes témákról, mint a rendszerváltás heraldikája, a zenei nevelés fontossága vagy éppen a darknet. Változatos témák, változatos előadások!

Líceum (A épület)

Darts-térkép, Képzőművészeti foglalkozás

Matematikai készségek és a logikus gondolkodás fejlesztése játékosan

A biodiverzitás feltérképezését célzó kutatások alapvetése a florisztikai/faunisztikai adatgyűjtés, az egyes fajok előfordulásának terepi dokumentálása. 2018 és 2019 során, egy V4 projekt keretében, hét ország vízirovarászai folytattak közös feltáró munkát Grúzia és Azerbajdzsán területén. Az előadás az ebben a két évben végzett munkáról ad számot, némi tudományos fejtágítással kiegészített útibeszámoló formájában.

Az utóbbi időben egyre több hír jelenik meg a Bükkben élő farkasokról. Ezek egy része valós adatokból és megfigyelésekből származik, ám vannak olyanok is, melyek sajnos kitalációk. De akkor mi is az igazság ezekkel az állatokkal kapcsolatban? Az előadásban bemutatásra kerül a BNPI területén folyó kutatói munka, melyben kameracsapdák segítségével próbálnak információkat gyűjteni a szakemberek a farkasokról és zsákmányállataikról.

A sötét turizmus messze nem új jelenség, ám a 21. század embere egyre több és egyre izgalmasabb (esetleg egyre erőteljesebb, talán hátborzongatóbb?) élményekre vágyik. Ennek kapcsán egyre többen vesznek részt a sötét turizmusban – nagyon sokszor természetesen úgy, hogy erről nincs is kifejezetten tudomásuk.
Az előadás megvilágítja a sötét turizmus történeti vonatkozásait, tudományos hátterét, tudományrendszertani helyét, a változási tendenciákat, a benne résztvevő emberek motivációit, főbb célpontjait, bemutatja a mozgatórugókat, a leglátogatottabb desztinációkat. Az előadás személyes utazási élményeket is felsorakoztat, legyen szó nagy amerikai popcsillagok halálozási és nyughelyéről, vagy – legaktuálisabb fejleményként – II. Erzsébet királynő brit uralkodó temetéséről. „Kellemes” utazást kívánunk!

Mi is az a szöcskeegér, hol élnek, milyenek a mindennapjaik? Az előadás keretében megismerkedhetünk hazánk egyik legritkább kisemlősével, a magyar szöcskeegérrel. Kameracsapdás felvételek segítségével mutatjuk be ennek a félénk, de roppant szelíd állathoz kapcsolódó kutatások jelenlegi eredményeit.

A Kutatók Éjszakájának indításaként minden korosztály számára látványos és érdekes kísérleteket láthatnak az érdeklődők.
A Csörömpölés célja kettős: egyrészt megismertetjük az alsó tagozatos korosztályt az ütőhangszerek leggyakoribb képviselőivel, másrészt bemutatjuk ezeket a hangszereket klasszikus zenei környezetben. Az interaktív foglalkozáson belül a fiatalok általuk ismert és kedvelt dalokhoz komponálhatnak saját ütőhangszeres kíséretet, melynek során természetesen kézbe foghatják, megszólaltathatják azokat. Az alkotófolyamat során előtérbe kerülhetnek az egyéni kifejezési formákon túl a csoporton belüli együttműködési lehetőségek is. A közös megegyezéssel kialakított ritmus-szólamokban alkalmazkodni kell a többi szólamhoz, s ez koncentrációt igényel a résztvevők részéről. A hangszerismertetés és -kipróbálást követően néhány perces videó-idézetek megtekintése következik. Ezek között az európai műzene híres részletei (pl. Orff: Carmina Burana), a világ népzenéjének ütőhangszer-központú ritmus-és dallamvilága (pl afrikai- és javai népzenék), a jazz (Joe Morello) és a „Stomp-jellegű” ütőhangszerzene, jelennek meg. A foglalkozást rövid hangszerismereti totóval zárjuk.

Gárdonyi meséire épülő, drámajátékokkal átszőtt rendhagyó magyaróra felsős (5-6. osztályos) diákok számára.

A játékelmélet a matematika stratégiai problémákkal foglalkozó ága. A legismertebb képviselője John Nash, akinek a nevéhez a Nash-egyensúly fogalma is fűződik. Az előadás során először megismerkedünk a játékelmélet alapjaival és a Nash-egyensúllyal. Ezután interaktív játékok következnek, ahol mindenki megpróbálhatja megtalálni a többiek elleni optimális stratégiát egy pár híres játékelmélethez kapcsolódó probléma során.

Regisztrációköteles! Regisztrálni az info@egricsillagvizsgalo.hu e-mailen lehet!

A program 10.00 órától színpadi elsősegély show-al indul, ahol képzett imitátorokkal, műsebekkel és Országos elsősegély versenyen helyezett, minősített elsősegélynyújtó hallgatók közreműködésével látványos kárhelyszínt láthatnak és a sérültek szakszerű ellátását. A bemutató után a program résztvevői egyénileg elsajátíthatják a felnőtt és a gyermek újraélesztés elvégzését, melynél a gyógypedagógus hallgatók segítenek. Megtanulhatják hogyan kell szabad légutakat biztosítani, mellkast nyomni és lélegeztetni hatékonyan.Lehetőség lesz felnőtt, 3 éves gyermek és csecsemő újraélesztését elsajátítani. A programok résztvevői életmentő tudással gazdagodnak, képesek lesznek arra, hogy egy rosszullétnél, balesetnél tudatosan cselekedni tudjanak és laikusként életbe tartsák embertársaikat, amíg a szakszerű ellátás meg nem érkezik. Mindemellett kapnak egy oklevelet, mely tiszteletbeli újraélesztő taggá nyilvánítja a bátor résztvevőt a Gyógypedagógiai Intézet csapata. Várjuk azokat a vállalkozó szellemű látogatókat, akik kezükben szeretnék tartani a tudást, hogy életet menthessenek adott helyzetben. Kóstolj bele ebbe a felelősségbe is!

Szabadulójáték a hulladékok témájából kb. 30 percben. Valami SZEMÉTség történt, megtaláljátok a lopott kincset? Akinek kedve tartja, kérem, kapcsolódjon be egy, a játék kapcsán végzett kutatásba is.

Gárdonyi Géza A Barboncás című novellája csoportos kreatív írásgyakorlattal és drámajátékkal feldolgozva.

Interaktív előadás, mely a közönség bevonásával mutatja be a számítógépes zeneszerkesztés lehetőségeit, az ehhez szükséges eszközöket, illetve az eljárás alapvető lépéseit. A résztvevők testközelből tapasztalhatják meg a számítógépre történő MIDI és AUDIO felvételek, ezek kombinációjának elkészítését, alakítását és szinkronizációját egy ismert zenemű helyben készült rögzítésén keresztül.
Dr. Pap József az 1849. évi branyiszkói és kápolnai csaták részleteit mutatja be, dr. Bartók Béla pedig az 1914. évi limanovai csata és az 1943. évi észak-afrikai harcok jellemzőit ismerteti a kiállított makettek dioramák segítségével. Célunk a történelemkutatás speciális eredményeinek bemutatása, megkedveltetése.

Mélyhűtéssel tartósítani tudjuk az élő anyagokat. Megvizsgáljuk az extrém hidegben a biológiai és kémiai folyamatokat, az anyagok rugalmasságát, a radioaktív bomlást és az elektromágneses kölcsönhatásokat.

Regisztrációköteles! Regisztrálni az info@egricsillagvizsgalo.hu e-mailen lehet!

A superfood marketing megnevezést feltételezett pozitív egészségügyi tulajdonsággal rendelkező élelmiszerekre használják. A kifejezés kevésbé használt dietetikusok és táplálkozástudományi szakemberek körében, akik azzal érvelnek, hogy kétségbevonhatóak az ezeknek az élelmiszereknek tulajdonított pozitív hatások. Itt, szerény kis hazánkban is fellelhetőek azok az alapanyagok, amelyek bőven fedezik a szükségleteinket egy-egy ásványi anyagból, vitaminból és egyéb különböző hasznos biológiailag aktív vegyületekből. Sőt, valahol minden élelmiszer lehet superfood a maga módján. Mi lenne velünk lazac, chia mag, goji bogyó, kesudió, acai bogyó vagy éppen avokádó nélkül? Szerencsére minden megvan itthon is ami a szervezetünknek kell, és ezeknek a dolgoknak is pont van hazai alternatívájuk.

Előadás és természetesen együtt főzés is lesz a terítéken!

A csillagképek többsége a görög mitológia isteneinek, hőseinek nevét viseli. Ez a hagyomány annyira erős, hogy a modern csillagászatban is érvényes maradt. Ezen az előadáson hazánkból látható legfontosabb csillagképekkel és a hozzájuk fűződő mitológiai történetekkel ismerkedhetnek meg a nézők. A csillagok közvetítésével elkalandozunk a görög klasszikus kor hitvilágába. Meglátjuk, hogyan varázsolta eggyé a földi és az égi világot az ókor csodálatos mesevilága

Előadás és természetesen együtt főzés is lesz a terítéken!

Regisztrációköteles! Regisztrálni az info@egricsillagvizsgalo.hu e-mailen lehet!

Tények és tévhitek, ajánlások és dilemmák, szakemberek és szülők tapasztalatai.
Az előadásban a háború előtti Krím félszigetet és környékét mutatja be az előadó személyes élmények alapján és vele párhuzamosan azt, hogy hogyan érintette az ukrán-orosz háború ezt a térséget, milyen veszteségeket szenvedett a turizmus és mit vesztett a világ azáltal, hogy ez a desztináció és környéke a háború következményként elérhetetlenné vált a nemzetközi turizmus számára.

A program egy beszéd és hang önértékelési teszttel indul. Mindenki egyénileg kitölt egy kérdőívet, melyet közösen értékelünk. Ezt követően a logopédiában ismert sajátélményű beszédtechnika órán vesznek részt a jelen lévők. Saját élményű beszédtechnika óra keretében ismerkedhetnek meg a beszéd elemeinek – légzés, hangadás, artikuláció, ritmus- fejlesztésével, használatával. A tanult gyakorlatokat a népszerű, Beugró című televíziós sorozatból ismert helyzetgyakorlatokkal tesszük mókássá és a gyakorlatban alkalmazhatóvá. Az óra végén lehetőség lesz arra, hogy mindenki egyénileg értékelést kapjon saját beszédéről. Az órán használt beszédtechnikai gyakorlatokat a résztvevők hazavihetik és a gyakorlást tovább folytathatják. Szépen beszélni nem csak anatómiai adottság, szépen beszélni mindenki meg tud tanulni. A logopédiai szakos hallgatók részletesen tanulják a beszédtechnikai gyakorlatokat, hiszen fontos hogy ők akik a beszéd és nyelv fejlesztésével foglalkoznak kiművelt beszédtechnikával rendelkezzenek. A beszéd a személyiségünk tükre. Mindaddig, amíg nem szólalunk meg a megjelenésünkről, a kinézetünkről, alakunkról ruházatunkról ítélnek meg bennünket az emberek. A beszéd az első megszólalás azonban ezt a képet teljesen megváltoztathatja pozitív és negatív irányban is. A beszédtechnika a beszéd elemeit a légzést , a hangadást, az artikulációt és a ritmust fejleszti. Beszédstílusunk életünk során állandóan változik egyszer precíz, pontos, máskor elnagyolt a kiejtésünk. A résztvevők egy közös játékos beszédtechnikai gyakorlati óra keretében feltérképezhetik saját beszédük állapotát, valamint megismerkedhetnek a beszédlégzés az artikuláció a hangadás a beszédritmus fejlesztésének alapjaival. Ahhoz hogy érdeklődéssel tudjunk a beszéd felé fordulni, meg kell tanulnunk ráhangolódni a beszédfolyamat megfigyelésére, mely eddig egységes egészként zúdult ránk. A beszédet elemeire bontjuk megfigyeljük a beszédben részt vevő szervek mozgását, működését. feltérképezzük a beszédhez szükséges helyes légzési folyamatot, az artikulációban , a hangadásban részt vevő rezonátor üreg működését.

A Sporttudományi Intézet oktatói, kutatói mutatják ba aktuális kutatásaikat és azok eredményeit. Az előadások egyszerre tudományos igényességűek, de ismeretterjesztőek is. A résztvevők megismerhetik a legújjabb, legkorszerűbb mérési eszközöket és módszereket a sporttudományhoz kapcsolódóan.

Az éjszakai égboltra nézve néhány nevezetes csillagképet sokan felismernek. Néhányan talán azt is tudják, hogy a mi égboltunkon a csillagos ég a Sarkcsillag körül kering. De az már kevesek számára ismert, hogy milyen csillagképeket látunk az egyenlítő, vagy a Déli-sark égboltján és hogyan mozognak ott a csillagok. (Persze, emlékeztetnünk kell arra, hogy a csillagos ég mozgása csak látszat, amely a Föld forgásából származik.)  Mindezek az érdekességek és jó néhány egzotikus égi jelenség (szupernóva-maradvány, csillaghalmaz, planetáris köd stb.) bemutatásra kerül ebben a műsorban.
 
Regisztrációköteles! Regisztrálni az info@egricsillagvizsgalo.hu e-mailen lehet!

Ismerd meg magad játékos tesztekkel, feladatokkal! Hiszen ahhoz, hogy megtaláljuk önmagunkban a boldogságot és sikert, az önismeretünk fejlesztésére van szükség. Ne csak a jót és a rosszat, hanem a lehetőséget lássuk magunkban! A Kutatók Éjszakáján játékos egyéni és csoportos tesztekkel, feladatokkal megmutatjuk az érme két oldalát: önmagunk és mások hatékonyabb megismerésének lehetőségeit. Az érme két oldala: Ki vagyok én, milyen vagyok, illetve milyennek látnak mások? A résztvevők papíralapú önismereti teszteket tölthetnek ki, melyek eredményeit HR-szakemberek értékelnek ki, illetve lehetőség van egyéni és csoportos játékos feladatokon is részt venni, melyek nemcsak az önismeret mélyítéséhez, hanem annak fejlesztéséhez is hozzájárulnak. Szánj magadra időt, hiszen az önismeret, az önmegismerés egy olyan önmagunkra irányuló lelki folyamat, amely során megismerjük tulajdonságainkat, képességeinket, szándékainkat, érzelmeinket, gondolatainkat és ezek együttes működését. Az önismeretei kalandozás valóban egy kalandozás önmagunk és mások megismerésében!

A cégalapításhoz azonnal megjön a kedve, ha arra gondol, hogy ezen előadás meghallgatása után annak jogi hátterét tejes mértékben megismeri, így már csak egy ötlet kell hozzá, hogy jó sok pénzt keressen, és ne legyen gondja semmire. Röviden és érthetően, példákon keresztül megtudhatja, hogy a piacra lépéshez szükséges vállalkozását miként tudja törvényesen összerakni. Az előadás után garantáltan képbe kerül. Gondoljon a jövőjére. Jöjjön. A konkurenciát ne hozza. Rajta!

Kritikus kérdésekre keresi az előadás a válaszokat: Mihez igazodjon a mai óvodai nevelés?
Vajon a korábbi generációk neveléséhez, az állam által elvárthoz, külső értékelő eljárások eredményeihez , helyi érdekekre figyelve (fenntartó, szülők), vagy a fejlett nemzetközi gyakorlatokhoz?
Kinek legyen jó az óvodai nevelés? A szülőnek, az óvodapedagógusnak, a gyermeknek, az intézményvezetőnek, vagy az iskolának (a tanítónak)?

Milyen érzékszerveinkkel felfogható jelenségek jelezhetik a kémiai változást? Példát látunk színváltozásra, gázfejlődésre, csapadékképződésre, hőmérsékletváltozásra, ráadásul észrevétlenül lassú és felfoghatatlanul gyors folyamatok keretében. Bebizonyítjuk, hogy sokszor az állandóság csak csalóka látszat! A kísérleti bemutató mottója: Panta rhei!

Regisztrációköteles! Regisztrálni az info@egricsillagvizsgalo.hu e-mailen lehet!

Végig kalauzoljuk a nézőket a kőzetbolygók és az óriásbolygók különleges világán. Közben megismerjük az évszakok, a holdfázisok, az árapály-jelenség létrejöttének okát, a Jupiter-hol-dak keringését, a külső bolygók holdjainak zord világát és még sok más érdekességet. Végül központi csillagunk, a Nap működésével ismerkedünk meg és részletesen vizsgáljuk a Nap-Föld-Hold kapcsolat ritka, de annál látványosabb következményét, a napfogyatkozást.
 
Regisztrációköteles! Regisztrálni az info@egricsillagvizsgalo.hu e-mailen lehet!

Pár évvel ezelőtt óriási siker volt a parafenoménok megjelenése egy tv-show-ban, akik a valóságban is produkálták a Jedi trükköket: gondolatot olvastak, fémet hajlítottak minimális fizikai ráhatással, tárgyakat mozgattak távolból. Vajon ezt egy hétköznapi ember is képes lenne megtenni? Hosszan kell kondicionálni magunkat az „Erő” használatára, vagy könnyedén megtanulható bárki számára? Egyszerűen magyarázható fizikai trükk áll a jelenség mögött, vagy a misztikum?

Erre próbál választ találni ez az előadás.

Regisztrációköteles! Regisztrálni az info@egricsillagvizsgalo.hu e-mailen lehet!

45 perces interaktív workshop az online térrel kapcsolatos tévhitekről, és arról, mit mond erről a pszichológia.

Zene és filozófia kapcsolata rendkívül gazdag téma, hiszen a korai görög filozófusoktól kezdve napjainkig jeles bölcselők foglalkoztak a zenével mint az emberi létezés egyik fontos elemével. Az előadás éppen ezért egyfajta zenei és filozófiai kalandozásra invitálja az érdeklődőket életkortól függetlenül. Az előadás a tavalyi, hasonló című előadás folytatása. Az antikvitástól napjainkig különböző bölcselők zenével kapcsolatos gondolatait idézi meg, természetesen sok-sok zenével fűszerezve.
A program arról szól, hogy a családok hogyan, milyen módszerekkel segíthetik a kisgyermekek beszédfejlődését. Mikor mondja ki a kicsi az első szavakat? Beszédfejlettsége eletkorának megfelelő-e? Mit tehet a család azért, hogy a beszéd jól fejlődjön? Ilyen és hasonló kérdések megválaszolását várhatják az érdeklődők ettől a programtól. Az interaktv előadás első részében bemutatásra kerül a Gyógypedagógiai Intézet kutatása, amelyben 10 – 30 hónapos korú magyar gyermekek beszédfejlettségének adatait ismertetik a kutatók. Az adatokat egy szülői kérdőív a „Kommunikatív Fejlődési Adattár” felvételével gyújtötték össze. A program második részében a résztvevő érdeklődők maguk is kitölthetik saját gyermekükre vonatkozóan a kérdőívet, és személyre szóló tanácsokat kaphatnak kérdéseikre az előadóktól, akik logopédusok illetve pszichológusok. A programra elsősorban a kisgyermekes szülőket, nagyszülőket várjuk, de szívesen látjuk az ér

Minden forrásban lévő anyag éget? Mi történik, ha leforrázzuk magunkat folyékony nitrogénnel? Táplálja vagy eloltja a tüzet egy mínusz 183 fokos folyadék? Dermesztő kísérleteink a mesék világába is elkalauzolják a résztvevőket.

Regisztrációköteles! Regisztrálni az info@egricsillagvizsgalo.hu e-mailen lehet!

Az egyetemisták kiégése nagyon hasonlít a munkahelyi kiégéshez, mert egyetemi hallgatónak lenni egyenértékű a teljes munkaidős foglalkoztatással. Előadásunkban bemutatjuk a kiégés jelenségét, a kiégés folyamatát, majd megismerheted, a kiégés tüneteit. Bemutatjuk, hogy mi történik veled, amikor kiégsz. Választ kaphatsz arra, hogy mennyire vagy veszélyeztetett a kiégéssel kapcsolatban, mi okozhatja nálad a kiégést. Végül az előadásunkban arra is választ kaphatsz, hogy mit tehetsz a kiégés ellen.

Kiállításmegnyitó – Bíróné Úri Márta munkáiból összeállított tárlat. Bíróné Úri Márta a Gyakorlóiskola pedagógusa, 2000-ben találkozott Németországban a foltvarrással egy véletlen folytán. Azóta, tehát több mint 20 éve foglalkozik ezzel a hobbival, kikacsingatva más újrahasznosítási módozatokra is: kosárfonás papírból és rongyszőnyeg szövés. 2005-től alapítótagja az Egri Folt-Tündérek civil szervezetnek.

Az iskolaérettség kérdésköre, problémái, megállapításának módjai.

A stressz elkerülhetetlenül része mindennapjainknak. Sokszor lehetetlen kikerülni, de megtanulhatjuk azt, hogyan tudjuk mérsékelni a stressz okozta terhelést, ezáltal pedig csökkenteni az általa okozott károkat. Workshopunk ehhez nyújt kiindulási pontokat, segítséget, a mindennapokban is alkalmazható technikák, gyakorlatok bemutatásán keresztül.

A Nap az egész élővilág energiaforrása, zavartalan működése minden élőlény alapvető létfeltétele. De vajon hogy működik a Nap, hogyan jött létre, mi lesz jövőbeli sorsa? Hogy jöttek létre a bolygók, milyen anyagból vannak, milyen az éghajlatuk? Van-e a Földön kívül olyan hely a Naprendszerben, ahol élet lehetséges? Ezekre és még sok más kérdésre keressük a választ ebben a műsorban. Végül kitekintünk a Naprendszer határvidékére és azon túlra: felvázoljuk az univerzum szerkezetét és távlatait.
 
Regisztrációköteles! Regisztrálni az info@egricsillagvizsgalo.hu e-mailen lehet!

Azt mindenki fel tudja sorolni, hogy mik az égés feltételei, tüzet gyújtani és oltani is tudunk. A kísérletek egy része ezen tudásunkat frissíti, rendszerezi. DE gyufát készíteni, textilt pörkölődés nélkül égetni, lángot színezni, az égést robbanásig gyorsítani… aki ezekre kíváncsi, tekintse meg kísérleti bemutatónkat!

Regisztrációköteles! Regisztrálni az info@egricsillagvizsgalo.hu e-mailen lehet!

Dr. Pap József az 1849. évi branyiszkói és kápolnai csaták részleteit mutatja be, dr. Bartók Béla pedig az 1914. évi limanovai csata és az 1943. évi észak-afrikai harcok jellemzőit ismerteti a kiállított makettek dioramák segítségével. Célunk a történelemkutatás speciális eredményeinek bemutatása, megkedveltetése.
Meg lehet-e jósolni a Bitcoin, a Tesla, az arany vagy éppen a forint jövőbeni árfolyamát? Véletlenszerűen bolyonganak az árak vagy van bennük valami rendszer? Mi mozgatja a piacokat? Hozzásegíthet-e a grafikonok technikai elemzése a megfelelő befektetések kiválasztásához? Szerencse vagy tudás szükséges a sikerességhez? Ilyen és ehhez hasonló érdekfeszítő kérdésekre keressük a választ az előadás keretében, miközben megismerkedünk a legalapvetőbb technikai elemző eszközökkel és betekintést nyerhetünk az alakzatok, formációk, indikátorok, mozgóátlagok, idősíkok világába. Szót ejtünk az előrejelzések megbízhatóságáról, a valószínűségek fontosságáról, valamint a pszichológia jelentőségéről is. Az előadás során interaktív módon figyelhetjük meg néhány sztárrészvény árfolyamának múltbeli alakulását, illetve lezárásképpen valós időben követhetünk nyomon egy üzletkötést. Szeretettel várunk minden olyan érdeklődőt, aki bepillantást szeretne nyerni a tőzsdei elemzés izgalmas és rejtelmes világába.

Feketelyuk, egy lyuk a térben, a nagy kozmikus semmi. Erről a semmiről mégis egyre többet hallani a médiában. A fantasztikus irodalom és filmek rendszeres „eszköze” a térben és időben való elképesztő utazásokhoz. De mit gondol erről a tudomány?

Regisztrációköteles! Regisztrálni az info@egricsillagvizsgalo.hu e-mailen lehet!

Dr. Pap József az 1849. évi branyiszkói és kápolnai csaták részleteit mutatja be, dr. Bartók Béla pedig az 1914. évi limanovai csata és az 1943. évi észak-afrikai harcok jellemzőit ismerteti a kiállított makettek dioramák segítségével. Célunk a történelemkutatás speciális eredményeinek bemutatása, megkedveltetése.
A Naprendszerünk jelenlegi ismert állapota mellett azt is megtudhatjuk ebből az előadásból, hogy milyen veszélyek fenyegetik bolygónkat az űrből. De azt is megtudhatjuk, hogy hogyan próbálunk védekezni ellenük.
 
Regisztrációköteles! Regisztrálni az info@egricsillagvizsgalo.hu e-mailen lehet!

A világűr – neve ellenére – nem üres, előfordulnak benne atomok, molekulák. Ismerkedjünk meg velük és kölcsönhatásaikkal.

Regisztrációköteles! Regisztrálni az info@egricsillagvizsgalo.hu e-mailen lehet!

A csillagászat, az égbolt szépsége mindig is megihlette a művészeket. Az éjszakai égbolt sok neves festőművész képein megjelenik. Könnyen találunk kapcsolatot akár a bor és a csillagászat között is. Kalandozhatunk a tudomány és a zene határmezsgyéjén, és választ kapunk arra, miként közreműködött az előadó az Oscar és többszörös Grammy díjas John Legend dalában.

Regisztrációköteles! Regisztrálni az info@egricsillagvizsgalo.hu e-mailen lehet!

21:00-22:00 Könyvtárosok szabadon:
Megszokott szerepükből kilépve, a kedvteléseikről és a könyvtárosság rejtett oldaláról szóló történetekkel szórakoztatják az érdeklődőket a Tittel Pál Könyvtár és a Főegyházmegyei Könyvtár munkatársai. Természetesen mindehhez a könyveket hívják segítségül. A felolvasóesten könnyed, humoros irodalmi alkotásokat hallhatnak a könyvtárak munkatársainak tolmácsolásában, melyek mindegyike valamilyen módon kötődik az életükhöz.
 
22:00-24:00 A tudomány diszkrét humora – Házaspárok a Kutatók Kocsmájában
A Biblia teremtéstörténete és a modern kozmológia lényegében hasonló magyarázatot ad a Világegyetem keletkezésére. Az Ősrobbanás megfelel a teremtés pillanatának, a kozmológia szerint ekkor jött létre az energia, az anyag és az idő. A biblia-magyarázatok ugyanerre a következtetésre jutottak, főleg Szent Ágoston munkássága nyomán. A katolikus egyház elfogadta az Ősrobbanás és az evolúcióelméletét is. A betlehemi csillagra is van már tudományos magyarázat.
 
Regisztrációköteles! Regisztrálni az info@egricsillagvizsgalo.hu e-mailen lehet!

A nőknek  a korai tudományos életben  elért eredményeinek ellenére komoly szembeszéllel kellett harcolniuk. Meghökkentő élettörténtekkel kerül  bemutatásra, hogy az adott kor előítélete  a nőkkel szemben,  a társadalmi környezet milyen hatással volt a csillagászattal foglalkozó nők munkájára, hivatására és életére (diaképes előadás).

Regisztrációköteles! Regisztrálni az info@egricsillagvizsgalo.hu e-mailen lehet!

„Survivor” avagy túlélési gyakorlat fizikus és kémikus módra.

A bemutató célja a természettudományos tantárgyak hasznosságának érzékeltetése, hogyan segíti a fizika és kémiatudás a túlélést egy lakatlan szigeten? Tűzgyújtás, áramtermelés, önvédelem, vadászat, kényelemfokozás, stb.

Regisztrációköteles! Regisztrálni az info@egricsillagvizsgalo.hu e-mailen lehet!

Jászberényi Campus
2022.09.29.

30 perces interaktív játszóház a különböző érzékszerveken keresztüli megismerés, hiányos ingerkörnyezetben való tájékozódás.

45 perces interaktív előadás logopédia szakos hallgatók és oktatóik előadása, nyelvi játok bemutatása. Versek, dalszövegek előadása különböző stílusokban.
2022.09.30.
45 perces előadás interaktív formában, melynek során bemutatásra kerülnek az angolszász kárenyhítő technikák.
A 2×45 perces műhelymunka keretében a középiskolás diákok változatos szövegfeldolgozási technikákat próbálhatnak ki, majd elkészült munkáikat megoszthatják társaikkal.
Angol nyelvű tudományos előadás és workshop, amelyek arra fókuszálnak, hogy a mindennapi élet során milyen személyes és nem személyes (direkt és indirekt) interkulturális találkozásokban van részünk.

A 60 perces workshop során saját készítésű- és társasjátékok segítségével nyújt lehetőséget az együttműködési készség fejlesztésére.

A 45 perces workshop keretében mintát ad a hatékony tanulási módszerekre.

B épület

Minden érdeklődőt szeretettel várunk 2022. szeptember 30-án 10:00-tól a Kutatók Éjszakája keretein belül megrendezésre kerülő Ingyenes próbavizsgával egybekötött nyelvvizsga tájékoztatón!

Az érdeklődők Origó és ECL próbavizsgát tehetnek angol, illetve német nyelvből B2 középfok vagy C1 felsőfokszinten és tesztelhetik tudásukat az éles vizsgák előtt.

Az Origó nyelvvizsgán a maximális befogadóképesség: 80 fő (60 angol, 20 német), míg ECL-en 50 fő (30 angol, 20 német). Az eredményekről értesítést 30 napon belül küldünk a regisztráció során megadott e-mail címen.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Regisztráció:

Origó próbavizsga: https://forms.gle/2aHsf8x6aqUjVEBt6
ECL próbavizsga: https://forms.gle/B59M11rykf1c3kbR8

Interaktív játék a német nyelvű országokról. A Kahoot! online alkalmazás segítségével a játékosok egyénileg és csapatban mérhetik össze tudásukat az irodalom, nyelv, országismeret, zene, sport és kultúra területéről válogatott, elsősorban szórakoztató tesztfeladatok megoldásával.

Érsekkerti épület
Leányka út, C épület

Egy kis bevezető után néhány egyszerű példával megnézzük, hogyan tud mintákból tanulni a számítógép a neurális hálózat algoritmus segítségével.

Néhány egyszerű mozgás által leírt göbrét vizsgálunk, majd ezek nyomati vizsgáljuk a tócsán átguruló biciklitől a Jupiter holdjáig.

Ki ne szeretne játszani? A játékfejlesztés egy nagyon közkedvelt téma, ugyanakkor mesze nem annyira egyszerű, és játékos, mint a végül elkészített produktum. A foglalkozás során korosztálytól és felkészültségtől függően betekintést nyújtunk a játékfejlesztés néhány érdekes és szórakoztató elemébe, valamint kipróbálhatjuk az IK hallgatói által készített számítógépes játékokat is.

RFID elemek, mint a pozícionálás eszközei

A kínai tangramtól a Dienes-játékokon keresztül a Poliuniverzum játékcsaládig ki lehet próbálni sokféle matematikai vonatkozású játékot, egy kis történeti adalékkal.

Hogyan töltsön ki helyettünk egy Sudoku-t a gép, vagy oldjon meg egy sakkfeladványt? Hogyan fejtse meg az Einstein-rejtvényt? Okosabb, mint Einstein? Hogyan tehetjük okossá? Néhány logikai feladványt táplálunk be a gépbe, ő pedig meg fogja azokat oldani helyettünk.

Látványos kísérletek humorral fűszerezve

Látványos, hangos, érdekes és minden olyan kísérlet, amit eddig még nem láttál!

Látványos kísérletek humorral fűszerezve

Látványos, hangos, érdekes és minden olyan kísérlet, amit eddig még nem láttál!

Leányka út, C*

Interaktív foglalkozás keretén belül innovációs eszközökkel ismerkedhetnek meg a tanulók, amelyik színesíthetik az oktatásban folyó munkát, valamint LEGO robotok vezetik be az érdeklődőket a 21. századi modern robotika világába.

A foglalkozás második felében az érdeklődők részt vehetnek a digitális alkotás folyamatába.

Leányka út, G épület

A változatos fűszerezésű konyha ma mindenütt reneszánszát éli, és különböző nemzetek fűszerkeverékeivel is találkozunk néha éttermekben, receptekben. A játékos „fűszermester-képzőben” az Élelmiszertudományi és Borászati Tudásközpont munkatársai kicsikkel és nagyokkal szeretnék megismertetni, milyen fűszernövények találhatók meg a kertekben, vagy közvetlen környezetünkben – és milyenek érkeznek hozzánk egzotikus tájakról. A program betekintést kínál e növények világába, illatuk, ízük, hatóanyagaik, történetük és felhasználásuk érdekességeibe. Interaktív játékban ismerkedhetnek a résztvevők e növények különleges külsejével és illatával. Végül egy-egy fűszerkeverék – pizzafűszer, magyaros keverék, hamburgerfűszer – kóstolóját is elkészíthetik és hazavihetik: kedvcsinálónak a további ismerkedésre a fűszerekkel.

Szőlőfajták tekintetében Eger rendkívül sokszínű borvidék, ha sétára indulunk a környező dűlőkön, számos termesztett szőlőfajtával találkozhatunk. A Kutatók Éjszakáján az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Élelmiszertudományi és Borászati Tudásközpontjának, valamint az Eszterházy Szőlőbirtok közreműködésével ismerkedhetünk meg néhány jellegzetes termesztett fehér és kék borszőlőfajtával. Érdekességképpen néhány különleges, csemegeszőlőfajta is bemutatásra kerül. A program során az érdeklődők nemcsak a szőlőt, mint gyümölcsöt ízlelhetik meg, de a különböző szőlőfajtákból készült borokat is megkóstolhatják. Az interaktív előadás révén a résztvevők betekintést nyerhetnek a különböző szőlőfajták és a belőlük készült borok világába (borkóstolás közben illataromák használata).

A hazai csemegeszőlő-termesztés helyzete, néhány csemegeszőlő fajta bemutatása. A klímaváltozás okozta kihívások hatásai a hazai csemegeszőlő-termesztésre.

A változatos fűszerezésű konyha ma mindenütt reneszánszát éli, és különböző nemzetek fűszerkeverékeivel is találkozunk néha éttermekben, receptekben. A játékos „fűszermester-képzőben” az Élelmiszertudományi és Borászati Tudásközpont munkatársai kicsikkel és nagyokkal szeretnék megismertetni, milyen fűszernövények találhatók meg a kertekben, vagy közvetlen környezetünkben – és milyenek érkeznek hozzánk egzotikus tájakról. A program betekintést kínál e növények világába, illatuk, ízük, hatóanyagaik, történetük és felhasználásuk érdekességeibe. Interaktív játékban ismerkedhetnek a résztvevők e növények különleges külsejével és illatával. Végül egy-egy fűszerkeverék – pizzafűszer, magyaros keverék, hamburgerfűszer – kóstolóját is elkészíthetik és hazavihetik: kedvcsinálónak a további ismerkedésre a fűszerekkel.

Leányka út, Atlétika pálya

A Kutatók Éjszakája program keretében az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Sporttudományi Intézete az Egri Városi Sportiskola Atlétika Szakosztály munkatársaival karöltve szervezi meg a VII. Tudós Maraton – Petrovai József emlékfutást. A program érdekességei: – A már hagyományosnak mondható és nagy sikert aratott kezdeményezést folytatjuk azzal, hogy az előzetesen regisztrált oktatókból a szervezőbizottság tagjai karonkénti 2-4 fős csapatokat állítanak össze és csapatversenyben is hirdetünk eredményt. – A Petrovai család vándorserleget ajánl fel a legtöbb kilométert megtett csapatnak. A jó hangulatú váltófutás, kocogás mellett kollégáinknak arra is lehetőségük adódik, hogy rövid 5−10 perces tudományos előadás keretében saját tudományos tevékenységükről, érdeklődési körükről beszéljenek. A program szervezői azt szeretnék, ha a választott témák tekintetében a tudományos sokszínűség érvényesülne: munkatársaink bemutathatnak pl. folyamatban lévő kutatásokat; felvezethetnek megoldásra váró problémákat; rövid, ismeretterjesztő módon összegezhetik új tudományos eredményeiket; vállalhatják egy-egy osztálytermi tanóra tapasztalatainak megosztását; egy-egy művészeti alkotás (film, fotó, zenemű, stb.) érdeklődésre számot tartó ismertetését. Mindenkit szeretettel látunk, aki szeretne aktívan részt venni a Tudós Maraton – Petrovai József Emlékfutáson. A rendszeres futás hiánya senkinek nem jelenthet akadályt, mivel a program elsődleges célja nem a teljesítmény, hanem a tudományos és a rekreációs szféra egyesítése, a jó hangulat megteremtése és az Eszterházy közösség további erősítése.

Leányka út, D épület
Az élőlények leírásával, elnevezésével és rendszerezésével a taxonómia tudománya foglalkozik. Ez a biológiai tudományok egyik alapkutatása, amely lehetővé teszi, hogy nevén nevezzük a fajokat és más rendszertani egységeket, eligazodjunk az élőlények sokféleségében. A foglalkozás elején a résztvevők rövid előadáson ismerkedhetnek meg a taxonómia munkamódszereivel, a taxonómiai munka menetével. Utána maguk is részt vehetnek egy fajleírás elkészítésében, az új faj diagnózisának (megkülönböztető jegyei összesítésének) megfogalmazásában. A téma a mikroszkóp alatt hever…
A fényszennyezés komoly környezeti problémákat okoz, és ezen kívül elveszi a lakosság jelentős részétől a csillagos égbolt látványát. Mit láthatunk az éjszakai égbolton ott, ahol még nincs jelentős fényszennyezés? Mik a csillagoségbolt-parkok? Ezek a fő kérdések, amiket érintünk az előadásban.

Fizika logikai foglalkoztató 12 ThinkFun játékdobozzal és 3 online játékkal. Egyre nehezedő feladványkártyák alapján kell az áramot vagy a lézerfényt egy útvesztőn végigfuttatni.

Osztályok regisztrációját várjuk, egyénileg nem szükséges regisztrálni!

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Herbáriumának bemutatása. A herbáriumi gyűjtemények szerepe a kutatásban és az oktatásban. Hogyan kerülnek a mohák a herbáriumba: a mohák útja a gyűjtés helyszínétől a herbáriumi elhelyezésig. Fontosabb kapcsolatrendszereink Európa- és világszerte. A mohák szerepe a trópusi erdőkben. Mennyit tudunk a mohákról? Ismerjük meg a mohákat: mohák mikroszkóp alatt.
Az élőlények leírásával, elnevezésével és rendszerezésével a taxonómia tudománya foglalkozik. Ez a biológiai tudományok egyik alapkutatása, amely lehetővé teszi, hogy nevén nevezzük a fajokat és más rendszertani egységeket, eligazodjunk az élőlények sokféleségében. A foglalkozás elején a résztvevők rövid előadáson ismerkedhetnek meg a taxonómia munkamódszereivel, a taxonómiai munka menetével. Utánna maguk is részt vehetnek egy fajleírás elkészítésében, az új faj diagnózisának (megkülönböztető jegyei összesítésének) megfogalmazásában. A téma a mikroszkóp alatt hever…
Botanikus kert
Szalad, repül, kúszik vagy mászik? Növényt legel vagy prédát kap el? Sok lába van épp egy sem? Hangosan rikolt vagy némán elszelel? Ahány állattal találkozunk, annyi jó válasz van a fenti kérdésekre, hiszen az állatvilág sokszínűsége lenyűgöző, legyen szó bármilyen élőhelyről. De mi történik akkor, ha egy rövid időre mi magunk állatbőrbe bújhatunk és próbára tehetjük ügyességünket, talpra esettségünket egy egészen új helyzetben. A foglalkozásra kényelmes cipőben és olyan ruhában érkezz, mely nem baj, ha maszatos lesz! A foglalkozás célja a fontosabb hazai élőhelyek bemutatása a hozzájuk szorosan kötődő állatfajokon keresztül, valamint az egyes állatcsoportok főbb bélyegeinek bemutatása, így a határozás alapjainak gyors és könnyű elsajátítása. Esőnapi program: D-épület, Állattár – Múzeum bejárás