MI IS AZ A KUTATÓK ÉJSZAKÁJA?

A Kutatók Éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére. Idén is szeptember utolsó hétvégéjén lehet bepillantani a különböző tudományterületek titkaiba.

Szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhet a tudományos kutatás számos új eredményével. Az Európai Unió Bizottságának Marie Skłodowska-Curie Akciói által kezdeményezett rendezvény legfontosabb célja, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára – fiúknak és lányoknak egyaránt.

Kiemelt téma a fenntarthatóság és a klímavédelem

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen rendezi meg a Kutatók Éjszakáját, melynek gazdag programjai között kiemelt figyelmet kap a klímaváltozás hatásainak bemutatása, az ökotudatos életmód szemléltetése.

TÉRRE VISSZÜK A TUDOMÁNYT!

A természettudományokat és a kutatói pályát népszerűsítő rendezvény, több helyszínen valósul meg az egyetem épületei között. A résztvevő, innovatív ipari cégek és további szakmai szereplők az energiahatékonyságról és klímavédelemről szóló feladatokkal, ügyességfejlesztő és képességvizsgáló eszközökkel is várják az érdeklődő diákokat. Az egyetem kutatói és oktatói a közkedvelt kémiai és fizikai show mellett a tudomány minden területéről érdekes előadásokkal várják a látogatókat. Reggel 8 órától estig színpadi show-k, koncertek, családi programok, gyárlátogatások, izgalmas témák és sok-sok játék vár mindenkit az Eszterházy téren és a Líceumban.

Minden program ingyenes!

Kutatók éjszakája különjárat

 Az Eszterházy tér és a Leányka úti campus között az érdeklődők a Kutatók Éjszakája különjáratot vehetik igénybe. 

Eszterházy térről indul a Leányka úti egyetemváros felé:

8:30, 9:30, 10:30, 11:30, 12:30, 13:30, 14:30, 15:30

Leányka úti egyetemvárostól indul az Eszterházy tér felé:

9:10, 10:10, 11:10, 12:10, 13:10, 14:10, 15:10, 16:10

A Kutatók Éjszakája különjárat kapacitása 48 fő, a rendezvényen résztvevő érdeklődők érkezési sorrendben, a kapacitás eléréséig vehetik igénybe a járatot!
Köszönjük a megértésüket!

Helyszínek

Kattintson a képekre, a hozzájuk tartozó programokhoz.
Eszterházy tér
Líceum
Érsekkerti épület
B épület
C épület
Delta épület
MG épület
F épület
C*
G épület
Atlétika pálya
D épület
Jászberényi Campus

Programok

A zölddel jelölt programok előzetes regisztrációhoz kötöttek!
Kattintson a programokra további információhoz.
Bizonyos programokra külön, a leírásban található e-mail címen lehet regisztrálni!

Előzetes regisztráció után gyárlátogatásokon is betekintést nyerhetnek az érdeklődők a műszaki pályák rejtelmeibe.

Eszterházy Tér

Kitelepülések - 10:00 - 15:00

Egy óriástársasjátékban melyben a legkisebbek a bábuk, tanulhatunk játékosan a klímavédelemről, víz és levegőszennyezésről, és a zöld energiáról.

Korosztály: óvodások, 1.-2. osztály

Bevezetés a pneumatika, hidraulika világába. Ismerd meg a vállalkozás termékeit. Játékos eszközök, tájékoztató a cégről és nyitott pozícióinkkal kapcsolatosan.

Korosztály: 10-18 éves korig

Hogyan működik a sebességváltó? Hogyan működik egy CNC gép?Kíváncsi vagy robotjainkra? Standunkon mindezt megnézheted, kipróbálhatod, letesztelheted!

Korosztály: 12-25 éves korig

Játékos tudásfelmérés az emberi testről; műcsonton végzett „műtét”, melyben a látogatók is kipróbálhatják magukat; cég és termékbemutatás mérnökszemmel

Korosztály: 10-25 éves korig

Izgalmas és játékos feladatokon keresztül ismerheted meg a Bosch maklári telephelyén gyártott termékeket.

Korosztály: 10-18 éves korig

Hogyan születik újjá egy törött autó karosszériája, bemutatók a különböző technikákról.

Korosztály: 10-25 éves korig

Ökolábnyomteszt tableten és egyéb interaktív játékok

Korosztály: 10-70 éves korig

Interaktív szakmaválasztó játékok

Európai Unióról szóló ingyenes uniós kiadványok, kvízek és tájékoztatás; klímatudatosságot erősítő szemléletformálás; foglalkoztatás

A program 10.00 órától színpadi elsősegély show-al indul, ahol képzett imitátorokkal, műsebekkel és Országos elsősegély versenyen helyezett, minősített elsősegélynyújtó hallgatók közreműködésével látványos kárhelyszínt láthatnak és a sérültek szakszerű ellátását. A bemutató után a program résztvevői egyénileg elsajátíthatják a felnőtt és a gyermek újraélesztés elvégzését, melynél a gyógypedagógus hallgatók segítenek. Megtanulhatják hogyan kell szabad légutakat biztosítani, mellkast nyomni és lélegeztetni hatékonyan.Lehetőség lesz felnőtt, 3 éves gyermek és csecsemő újraélesztését elsajátítani. A programok résztvevői életmentő tudással gazdagodnak, képesek lesznek arra, hogy egy rosszullétnél, balesetnél tudatosan cselekedni tudjanak és laikusként életbe tartsák embertársaikat, amíg a szakszerű ellátás meg nem érkezik. Mindemellett kapnak egy oklevelet, mely tiszteletbeli újraélesztő taggá nyilvánítja a bátor résztvevőt a Gyógypedagógiai Intézet csapata. Várjuk azokat a vállalkozó szellemű látogatókat, akik kezükben szeretnék tartani a tudást, hogy életet menthessenek adott helyzetben. Kóstolj bele ebbe a felelősségbe is!

Korosztály: 3-99 éves korig

Eszterházy Tér Színpad

További programok szervezés alatt

A Kutatók Éjszakájának indításaként minden korosztály számára új, nem szokványos látványos és érdekes kísérleteket.

A program 10.00 órától színpadi elsősegély show-al indul, ahol képzett imitátorokkal, műsebekkel és Országos elsősegély versenyen helyezett, minősített elsősegélynyújtó hallgatók közreműködésével látványos kárhelyszínt láthatnak és a sérültek szakszerű ellátását. A bemutató után a program résztvevői egyénileg elsajátíthatják a felnőtt és a gyermek újraélesztés elvégzését, melynél a gyógypedagógus hallgatók segítenek. Megtanulhatják hogyan kell szabad légutakat biztosítani, mellkast nyomni és lélegeztetni hatékonyan.Lehetőség lesz felnőtt, 3 éves gyermek és csecsemő újraélesztését elsajátítani. A programok résztvevői életmentő tudással gazdagodnak, képesek lesznek arra, hogy egy rosszullétnél, balesetnél tudatosan cselekedni tudjanak és laikusként életbe tartsák embertársaikat, amíg a szakszerű ellátás meg nem érkezik. Mindemellett kapnak egy oklevelet, mely tiszteletbeli újraélesztő taggá nyilvánítja a bátor résztvevőt a Gyógypedagógiai Intézet csapata. Várjuk azokat a vállalkozó szellemű látogatókat, akik kezükben szeretnék tartani a tudást, hogy életet menthessenek adott helyzetben. Kóstolj bele ebbe a felelősségbe is!

Korosztály: 3-99 éves korig

Értsd meg és mentsd meg világodat a mese, a történet, a film segítségével! Érezted már úgy, hogy eltévedtél egy sűrű, sötét erdőben vagy egy szürke lakótelepen? Gondoltad úgy, hogy senki nem ért meg, vagy éppen nem is hasonlít hozzád az osztályban? Tudod-e, hogy a hősök is eltévedhetnek, lehetnek magányosak, majd rátalálhatnak a nekik megfelelő útra, barátra, társra? És az előtted van, hogy a hősök lányok is lehetnek, nem csak hős lovagok? Hát nézzük meg, miben hasonlítanak ránk a mese- és filmhősök, s hogyan tudnak segíteni nekünk a világ és önmagunk megértésében! Mesehősök és filmszereplők nyomába eredünk, hogy megtaláljuk alteregóinkat, a nekünk leginkább tetsző hőst (királylányt, királyfit, okos lányt, lovagot, galaxisutazót, Roxforti diákot, görög héroszt stb.), s velük együtt kitaláljuk, mi is kell a világunk megmentéséhez.

Főzőshow kutatók közreműködésével

EKKE Gyakolró Iskola Zenei produkciója, Nagy Erzsébet, Kovács Ádám tanárok és tanítványaik közreműködésével.

Rendhagyó természettudományos tanóra humorral, zenével és céklával.

Érdekes kísérletek bemutatása

Eszterházy Károly Katolikus Egyetem cheerleader bemutatója

Bemutatkozás és játékos vetélkedő

A Superego3 (ejtsd: szuperegótrió) a világ egyetlen öttagú triója, a „Kőkút legrosszabb zenekara” cím örökös birtokosa sem most jár először a Kutatók éjszakáján. Ezúttal délután, az Eszterházy tér színpadán hirdetik majd a szalonmetált. Tagok: Gál-Hornyák Julianna (ének, szinti, fufuka), Hornyák István (ének, basszusgitár), Juhász Tibor (gitár), Molnár Péter (gitár), valamint Rázsi Botond, Eger legjobban doboló iskolaigazgatója.

Nagy Tini, a MoodGarden egri zenekar énekese, az Eszterházy Csillaga egyetemi tehetségkutató 2022-es nyertese, aki saját dalait és ismerős pop számok akusztikus feldolgozását hozta el nekünk a mai napra. Tinit a ’22-es utcazenészek versenyéről is ismerheti az egri közönség, hiszen ahol tud,igyekszik a helyiek életébe szint varázsolni. Dalai által szeretne saját generációjához és mindannyiunkhoz is szólni, emlékeztetve bennünket,hogy milyen fontos hinnünk és szeretnünk.

A manapság népszerűnek mondható slam poetry, stand-up, PechaKucha és hasonló előadások népszerűségének hatására egyetemünk munkatársai rövid, izgalmas előadásokban beszélnek többek között érdekes témákról, mint a mesterséges intelligencia, kvantuminformatika és a himnusz magas hangjai. Változatos témák, változatos előadások!

Minden korosztály számára új, nem szokványos és érdekes kísérletek, este még látványosabban!

Líceum (A épület)

Ismerd meg a Líceum épületének és hajdani tanárainak, diákjainak titkait, gyere velünk egy kódfejtő túrára! A program során nincs más dolgod, mint követni a rejtjelezett üzeneteket, megtalálni az állomásokat, ahol különböző titkosírásokkal, agyafúrt feladványokkal találkozhatsz. Elindulhattok egyénileg vagy kisebb csoportokban is, a lényeg az, hogy megfejtsétek a titkokat, melyek segítségével nemcsak egy épület, hanem írások, könyvek vagy éppen személyek kincseit találhatjátok meg.

A program folyamatos. Időtartama kb 30 perc.

Korosztály: 10-17 éves korig

A Csörömpölés célja kettős: egyrészt megismertetjük az alsó tagozatos korosztályt az ütőhangszerek leggyakoribb képviselőivel, másrészt bemutatjuk ezeket a hangszereket klasszikus zenei környezetben. Az interaktív foglalkozáson belül a fiatalok általuk ismert és kedvelt dalokhoz komponálhatnak saját ütőhangszeres kíséretet, melynek során természetesen kézbe foghatják, megszólaltathatják azokat. Az alkotófolyamat során előtérbe kerülhetnek az egyéni kifejezési formákon túl a csoporton belüli együttműködési lehetőségek is. A közös megegyezéssel kialakított ritmus-szólamokban alkalmazkodni kell a többi szólamhoz, s ez koncentrációt igényel a résztvevők részéről. A hangszerismertetés és -kipróbálást követően néhány perces videó-idézetek megtekintése következik. Ezek között az európai műzene híres részletei (pl. Orff: Carmina Burana), a világ népzenéjének ütőhangszer-központú ritmus-és dallamvilága (pl afrikai- és javai népzenék), a jazz (Joe Morello) és a „Stomp-jellegű” ütőhangszerzene, jelennek meg.

Korosztály: Alsó tagozat

30 percenként fogunk 100-100 db flambírozott palacsintát kínálni 9:00 óra és 13:00 óra között!

A program során az érdeklődők megismerkednek a flambírozás művészetével, elkészítjük és megkóstoljuk az ételt. Egyes ételek és italok meggyújtása, illetve lángolva történő készítése, felszolgálása rendkívül látványos „mutatvány”, ezért előszeretettel alkalmazzák – akár a séfek promócióban, akár mint a felszolgálás része. A lényeg az asztali vendégélmény fokozása. A vendégek pluszszolgáltatásokra és újfajta élményekre vágynak. Hazánkban feledésbe merült ez a látványos konyhai eljárás, aminek a lényege, hogy égő alkohollal pörkölik meg az ételt. Ez történhet nyílt tűzön, serpenyőben, amikor az alkoholt a forró ételre öntik, s azzal együtt felhevítik, vagy asztalnál, tányéron is – ez utóbbi esetben a szeszt egy merőkanálba töltik, felhevítik, meggyújtják, és égve öntik az ételre Mi a flambírozás? Ételkészítés közben, de édességek és húsok tálalásakor is lehet flambírozni. Egy sütés „közbeni” pörköléses technológia vagy eljárás, mely során minimum 40 százalékos alkohollal öntjük le a készülő ételt. A lángoló alkohol egyedi ízeket kölcsönöz a készülő ételeknek. Flambírozni tulajdonképpen mindent lehet, de nem ajánlott. Leginkább húsoknál, desszerteknél és gyümölcsöknél szokták alkalmazni. A felhasznált italnál lényeges a magas alkoholfok, általában a vodka, rum, whisky és a konyak használata a jellemző.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területéhez tartozó Bükk-vidék hazánk egyik legfajgazdagabb ökoszisztémájának ad otthont. A térségben immár bizonyíthatóan, állandó jelleggel megtalálható a farkas és a hiúz, de a medvék előfordulása is egyre gyakoribb. Leginkább a hátrahagyott lábnyomaikból tudhatjuk, hogy itt vannak ezek az fenséges állatok, de a közvetlen észlelésük vagy az egyedeikkel való találkozások száma viszonylag alacsony. Azért, hogy a velük foglalkozó kutatók jobban megismerhessék őket, egy olyan módszerhez kellett folyamodniuk, amely nem, vagy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állatok természetes viselkedését, viszont kellő mennyiségű információval szolgál nekik a mindennapi életükről. Az előadásban a kameracsapdás vizsgálatok felvételein keresztül betekintést nyerhetünk ezen nagyragadozók életébe, megismerhetjük „Mihályt” a bükki medvét és hallhatunk az itt élő farkasokról is.

Korosztály: Minden korosztály számára

Ismerd meg magad játékos tesztekkel, feladatokkal! Hiszen ahhoz, hogy megtaláljuk önmagunkban a boldogságot és sikert, az önismeretünk fejlesztésére van szükség. Ne csak a jót és a rosszat, hanem a lehetőséget lássuk magunkban! A Kutatók Éjszakáján játékos egyéni és csoportos tesztekkel, feladatokkal megmutatjuk az érme két oldalát: önmagunk és mások hatékonyabb megismerésének lehetőségeit. Az érme két oldala: Ki vagyok én, milyen vagyok, illetve milyennek látnak mások? A résztvevők papíralapú önismereti teszteket tölthetnek ki, melyek eredményeit HR-szakemberek értékelnek ki, illetve lehetőség van egyéni és csoportos játékos feladatokon is részt venni, melyek nemcsak az önismeret mélyítéséhez, hanem annak fejlesztéséhez is hozzájárulnak. Szánj magadra időt, hiszen az önismeret, az önmegismerés egy olyan önmagunkra irányuló lelki folyamat, amely során megismerjük tulajdonságainkat, képességeinket, szándékainkat, érzelmeinket, gondolatainkat és ezek együttes működését. Az önismeretei kalandozás valóban egy kalandozás önmagunk és mások megismerésében!

Korosztály: Minden korosztály számára

A gyerekek játékos tevékenységeinek támogatása készségfejlesztéssel egybefűzve. Izgalmas anyanyelvi fejtörők, optikai illúziók és logikai játékok, amelyeket a gyerekek a foglalkozás során el is készíthetnek.

Korosztály: alsó tagozat

A pénzügyi befektetések témakörében áttekintjük a leggyakoribb értékpapírok (kincstárjegy, államkötvény, részvények) fő jellemzőit, illetve ezek hozamának összetevőit. Megismerkedünk a kötvények és részvények árazásának alapelemeivel. Megvizsgáljuk a részvények kockázatának összetevőit, illetve tárgyalásra kerülnek a kockázat csökkentésének módjai. Kiszámítjuk különböző virtuális befektetések közelmúltbeli hozamát.

Korosztály: Középiskolás korosztály

Játékos, látványos kémiai kísérletekből összeállított rövid program óvodásoknak és kisiskolásoknak. 20 perces látványos, rövid kémiai kísérletek, játékos formában megjelenítve.

Helyszín: líceum folyosó, megállító táblák fogják jelölni a program pontos helyszínét

Korosztály: Óvodások és általános iskolása alsó tagozatosok

Logikai és ügyességi játékok kicsiknek és nagyoknak

Korosztály: 2-99

Ki az ügyesebb? Vetélkedő fizikai kísérletekkel? Kísérletek: Mit vonz a mágnes?; Ki tud távolabbra lőni krumpli puskával, fúvócsővel?; Hogyan működik a levegőrakéta?; Mire használható a légszivattyú?; Hogyan lehet a fejünkön diót törni?; Csak tüdőből való fújással tudjuk eloltani a gyertyát?; Szögek szögön ügyességi játék; Játékok pingponglabdákkal.

Regisztrálni csak e-mailben lehet: cste@uni-eszterhazy.hu

Korosztály: Általános iskolások

Az optikai ezsközök fejlődését bemutató tárlat

Korosztály: 5-99

Rendhagyó magyaróra keretében játszó- és alkotótársként csöppenhetnek a mesék világába a diákok, s kelthetik életre azt a drámajátékok színes eszköztárának segítségével.

Korosztály: 5. osztály

Interaktív kísérletezés a vendégek részvételével

A planetáriumi előadások ideje alatt nem látogatható!

Korosztály: 0-99

Tárlatvezetés a Csillagászati Múzeumban

Korosztály: 0-99

Városnézés madártávlatból

Korosztály: 0-99

Szabadulójáték a hulladékok témájából kb. 30 percben. Valami SZEMÉTség történt, megtaláljátok a lopott kincset? Akinek kedve tartja, kérem, kapcsolódjon be egy, a játék kapcsán végzett kutatásba is.

Korosztály: 10-99

Városkép az asztalon tálalva.

Korosztály: 0-99

A Csörömpölés célja kettős: egyrészt megismertetjük az alsó tagozatos korosztályt az ütőhangszerek leggyakoribb képviselőivel, másrészt bemutatjuk ezeket a hangszereket klasszikus zenei környezetben. Az interaktív foglalkozáson belül a fiatalok általuk ismert és kedvelt dalokhoz komponálhatnak saját ütőhangszeres kíséretet, melynek során természetesen kézbe foghatják, megszólaltathatják azokat. Az alkotófolyamat során előtérbe kerülhetnek az egyéni kifejezési formákon túl a csoporton belüli együttműködési lehetőségek is. A közös megegyezéssel kialakított ritmus-szólamokban alkalmazkodni kell a többi szólamhoz, s ez koncentrációt igényel a résztvevők részéről. A hangszerismertetés és -kipróbálást követően néhány perces videó-idézetek megtekintése következik. Ezek között az európai műzene híres részletei (pl. Orff: Carmina Burana), a világ népzenéjének ütőhangszer-központú ritmus-és dallamvilága (pl afrikai- és javai népzenék), a jazz (Joe Morello) és a „Stomp-jellegű” ütőhangszerzene, jelennek meg.

Korosztály: Felső tagozat

A szokásos formájú kvízjátékokban szerepet kap a kockázatvállalás is, hiszen az adott válaszra „virtuális pénzben” tétet is kell tenni. A különböző témakörökben szerepet kapnak a pénzügyi, bankügyi, adózási és tőzsdei ismeretek is. Lehetőség van a pénztörténeti ismeretek felmérésére is a vállalkozó kedvű játékosoknál. A program során két játékban is összemérhetik tudásukat, bátorságukat, ügyességüket a résztvevők.

Korosztály: Középiskolás korosztály

Játékos, látványos kémiai kísérletekből összeállított rövid program óvodásoknak és kisiskolásoknak. 20 perces látványos, rövid kémiai kísérletek, játékos formában megjelenítve.

Helyszín: líceum folyosó, megállító táblák fogják jelölni a program pontos helyszínét

Korosztály: Óvodások és általános iskolása alsó tagozatosok

A játékot megelőzően az érdeklődők megismerkednek a főbb tőzsdei ügyeletekkel, és a tőzsdei árfolyamokra ható főbb tényezőkkel. Ezt követően a játékosok, vagy csapatok a virtuálisan rendelkezésükre bocsátott pénzösszeget forgathatják meg a szimulált híreket is figyelembe véve. A legtöbb hozamot felmutató játékos, vagy csapat díjazásban részesül.

Korosztály: Középiskolás korosztály

Interaktív előadás, mely a közönség bevonásával mutatja be a számítógépeszeneszerkesztés lehetőségeit, az ehhez szükséges eszközöket, illetve az eljárás alapvető lépéseit. A résztvevők testközelből tapasztalhatják meg a számítógépre történő MIDI és AUDIO felvételek, ezek kombinációjának elkészítését, alakítását és szinkronizációját egy ismert zenemű helyben készült rögzítésén keresztül.

Korosztály: 10-18 éves korig

Játékos, látványos kémiai kísérletekből összeállított rövid program óvodásoknak és kisiskolásoknak. 20 perces látványos, rövid kémiai kísérletek, játékos formában megjelenítve.

Helyszín: líceum folyosó, megállító táblák fogják jelölni a program pontos helyszínét

Korosztály: Óvodások és általános iskolása alsó tagozatosok

Kreatív novellafeldogozás csoportmunkában. A diákok élményszinten kapcsolódhatnak az irodalmi szövegekhez. Kommunikációs készségüket és fantáziájukat fejlesztve alkotnak újra egy történetet.

Korosztály: 9 – 12 osztály

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem delegált általános rektorhelyettese, Novák István atya, előadása Kereszténység és Tudomány kapcsolatáról.

Korosztály: általános iskolások, középiskolások

Mélyhűtéssel tartósítani tudjuk az élő anyagokat. Megvizsgáljuk az extrém hidegben a biológiai és kémiai folyamatokat, az anyagok rugalmasságát, a radioaktív bomlást és az elektromágneses kölcsönhatásokat.

Regisztrálni csak e-mailben lehet: cste@uni-eszterhazy.hu

Korosztály: 5-99

Dr. Pap József az 1849. évi branyiszkói és kápolnai csaták részleteit mutatja be, dr. Bartók Béla pedig az 1914. évi limanovai csata és az 1943. évi észak-afrikai harcok jellemzőit ismerteti a kiállított makettek dioramák segítségével. Célunk a történelemkutatás speciális eredményeinek bemutatása, megkedveltetése.

Korosztály: 10 év fölöttiek

A csillagképek többsége a görög mitológia isteneinek, hőseinek nevét viseli. Ez a hagyomány annyira erős, hogy a modern csillagászatban is érvényes maradt. Ezen az előadáson hazánkból látható legfontosabb csillagképekkel és a hozzájuk fűződő mitológiai történetekkel ismerkedhetnek meg a nézők. A csillagok közvetítésével elkalandozunk a görög klasszikus kor hitvilágába. Meglátjuk, hogyan varázsolta eggyé a földi és az égi világot az ókor csodálatos mesevilága.

Regisztrálni csak e-mailben lehet: cste@uni-eszterhazy.hu

Korosztály: 2-99

Meghívunk Benneteket az első EKKE nagy periódusos rendszerének cukrászkodására a Kémia Tanszék szervezésében! Jól kisütöttük Nektek ez a Programot!!! :))) Szó szerint kisütöttük, méghozzá muffin formájában. A Ti feladatotok az lenne, hogy az általunk kisütött muffinokat feldíszítsétek, méghozzá úgy, hogy a periódusos rendszer elemeinek a vegyjelét, rendszámát és tömegszámát felírjátok a muffinra, majd elhelyezzétek a nagy periódusos rendszerben oda, ahová kerülnie kell. Így közösen egy óriási, muffinból készített periódusos rendszert tudunk készíteni a Ti segítségetekkel Hogy maradandó élmény legyen a kis cukrászkodás, a saját magad által feliratozott muffinnal készíts egy szelfit, amelyet elküldhetsz nekünk! Az elküldött szelfi képeket mi közzétesszük, így mindenki láthatja, milyen ügyes voltál! Regisztrálj, hiszen nem kevesebb, mint 120 emberre lesz szükségünk! Várunk Benneteket!

Korosztály: 10-99

A munkaviszony megszűnése kapcsán áttekintjük az ehhez kapcsolódó objektív körülményeket. A munkaviszony megszüntetési okait is vizsgáljuk,,így a közös megegyezést,a felmondást,ehhez kapcsolódóan a csoportos létszámleépítést, továbbá az azonnali hatályú felmondás körülményeit. Jogesetek tükrében vesszük át ezen témaköröket.

Korosztály: Minden korosztály

Nyilvános véradás, a városban ezen a héten csak itt lesz meghirdetve

Korosztály: 18 év felett

A Koreai-félsziget mintegy hidat képez a Palaearktisz és az Orientális életföldrajzi régiók között, ennek következtében rendkívül változatos és gazdag állatvilágnak ad otthont. Előadásunk a koreai vízfolyások faunájára fókuszál, melyet a Korea University kutatóival több, mint egy évtizede közösen vizsgálunk, de kis áttekintést adunk a fauna egyéb jellegzetes tagjairól is. Háttérként pedig a lenyűgöző koreai táj és kultúra szolgál…

Korosztály: középiskolások

Sokat hallotta már azt, hogy „bezzeg a mi időnkben, amikor még nem voltak kütyük, minden jobb volt”? Hogy az internet mindent befolyásol? Hogy az angol tudósok kimutatták… De mi is az igaz ebből? Interaktív előadásunkban az internettel kapcsolatos tényekkel és tévhitekkel ismerkedünk meg.

Korosztály: Bárki jöhet

Interaktív előadások és műhelymunka óvodapedagógusoknak és szülőknek. Az érdeklődők megismerkedhetnek a Blum programmal és a Silent Book alkalmazásának lehetőségeivel.

Korosztály: Felnőttek

Az éjszakai égboltra nézve néhány nevezetes csillagképet sokan felismernek. Néhányan talán azt is tudják, hogy a mi égboltunkon a csillagos ég a Sarkcsillag körül kering. De az már kevesek számára ismert, hogy milyen csillagképeket látunk az egyenlítő, vagy a Déli-sark égboltján és hogyan mozognak ott a csillagok. (Persze, emlékeztetnünk kell arra, hogy a csillagos ég mozgása csak látszat, amely a Föld forgásából származik.) Mindezek az érdekességek és jó néhány egzotikus égi jelenség (szupernóva-maradvány, csillaghalmaz, planetáris köd stb.) bemutatásra kerül ebben a műsorban.

Regisztrálni csak e-mailben lehet: cste@uni-eszterhazy.hu

Korosztály: 10-99

Milyen érzékszerveinkkel felfogható jelenségek jelezhetik a kémiai változást? Példát látunk színváltozásra, gázfejlődésre, csapadékképződésre, hőmérsékletváltozásra, ráadásul észrevétlenül lassú és felfoghatatlanul gyors folyamatok keretében. Bebizonyítjuk, hogy sokszor az állandóság csak csalóka látszat! A kísérleti bemutató mottója: Panta rhei!

Regisztrálni csak e-mailben lehet: cste@uni-eszterhazy.hu

Korosztály: 5-99

Végig kalauzoljuk a nézőket a kőzetbolygók és az óriásbolygók különleges világán. Közben megismerjük az évszakok, a holdfázisok, az árapály-jelenség létrejöttének okát, a Jupiter-hol-dak keringését, a külső bolygók holdjainak zord világát és még sok más érdekességet. Végül központi csillagunk, a Nap működésével ismerkedünk meg és részletesen vizsgáljuk a Nap-Föld-Hold kapcsolat ritka, de annál látványosabb következményét, a napfogyatkozást.

Regisztrálni csak e-mailben lehet: cste@uni-eszterhazy.hu

Korosztály: 11-99

Ki az ügyesebb? Vetélkedő fizikai kísérletekkel? Kísérletek: Mit vonz a mágnes?; Ki tud távolabbra lőni krumpli puskával, fúvócsővel?; Hogyan működik a levegőrakéta?; Mire használható a légszivattyú?; Hogyan lehet a fejünkön diót törni?; Csak tüdőből való fújással tudjuk eloltani a gyertyát?; Szögek szögön ügyességi játék; Játékok pingponglabdákkal.

Regisztrálni csak e-mailben lehet: cste@uni-eszterhazy.hu

Korosztály: 5-99 éves korig

A program a hatékony otthoni tanulási szokások kialakításának fortélyaira fókuszál, amelyekkel a szülők segíthetik gyermekük önálló és eredményes tanulását, Az iskolakezdés mindig nagy kihívás a családok számára. A szülőkben ilyenkor sok a bizonytalanság, hogy hogyan is lehet jól segíteni a tanulást. A szülőcsoportos beszélgetés keretében pszichológus – gyógypedagógus és tanító szakemberek, a téma kutatói segítségével kaphatnak válaszokat kérdéseikre.

Korosztály: 1. osztályt szeptemberben kezdő tanulók szülei részére

A társulatok a katolikus vallásosság meghatározó tényezőinek számítottak az elmúlt évszázadokban, melyek története – felvirágzásuk vagy épp hanyatlásuk – mindig az adott kor általános vallási tendenciáit tükrözte. Az évszázadok során sokféle formában és köntösben léteztek, s napjainkban is jönnek létre új, a modern világ kívánalmaihoz alkalmazkodó közösségek, de működnek több száz éves múltra visszatekintő társulatok is az egyházmegye területén.

Korosztály: 15-19 éves korig

Minden forrásban lévő anyag éget? Mi történik, ha leforrázzuk magunkat folyékony nitrogénnel? Táplálja vagy eloltja a tüzet egy mínusz 183 fokos folyadék? Dermesztő kísérleteink a mesék világába is elkalauzolják a résztvevőket.

Regisztrálni csak e-mailben lehet: cste@uni-eszterhazy.hu

Korosztály: 5-99

Előfordult már Önnel, hogy azt gondolta, ” annyira tipikus, hogy ez történik velem” vagy „nekem soha semmi nem sikerül” netán olvas mások gondolataiban, a legrosszabb kimenetlre számít egy szituációban? Interkatív előadásunkban lehetőség lesz megvizsgálni, ki milyen torzításokat használ és arra keressük a választ, hogy miért jelennek meg ilyen negatív gondolatok szinte automatikusan, milyen gondolati torzítások vannak, és hogyan lehet ezeket megváltoztatni.

Korosztály: Bárki jöhet

Egyiptomba, a Szphinx hazájába utazva különösebbnél különösebb csillagképekkel ismerkedhetünk meg; csillagképekkel, melyeket az ókori egyiptomi emberek láttak utoljára és csak az elmúlt évszázadtól kezdve láthatjuk ismét. Megismerkedünk az egyiptomi vallással és a birodalmaik mentén haladva feltérképezzük csillagászati tudásukat. Meglátjuk azt is, hogyan lehetett egyszerű pálcákat komoly csillagászati eszközökként használni. Mik voltak az egyiptomiak titkai? Mit láttak fent az égbolton? Mi köze van a csillagászatnak a valláshoz? Ezekre és számos más kérdésre is választ kaphatunk az előadás segítségével.

Regisztrálni csak e-mailben lehet: cste@uni-eszterhazy.hu

Korosztály: 14-99

Dr. Pap József az 1849. évi branyiszkói és kápolnai csaták részleteit mutatja be, dr. Bartók Béla pedig az 1914. évi limanovai csata és az 1943. évi észak-afrikai harcok jellemzőit ismerteti a kiállított makettek dioramák segítségével. Célunk a történelemkutatás speciális eredményeinek bemutatása, megkedveltetése.

Korosztály: 10 év fölöttiek

1. 19:00-tól Családban marad! – Interaktív beszélgetés egy kutató házaspár mindennapjairól – Vendégünk Dr. Jedlovszky Pál és felesége Dr. Jedlovszky-Hajdú Angéla 2. 21:00-tól Egy kis bárzene – Báder Elemér koncertje

Korosztály: Bárki jöhet

Feketelyuk, egy lyuk a térben, a nagy kozmikus semmi. Erről a semmiről mégis egyre többet hallani a médiában. A fantasztikus irodalom és filmek rendszeres „eszköze” a térben és időben való elképesztő utazásokhoz. De mit gondol erről a tudomány?

Regisztrálni csak e-mailben lehet: cste@uni-eszterhazy.hu

Korosztály: 5-99

Dr. Pap József az 1849. évi branyiszkói és kápolnai csaták részleteit mutatja be, dr. Bartók Béla pedig az 1914. évi limanovai csata és az 1943. évi észak-afrikai harcok jellemzőit ismerteti a kiállított makettek dioramák segítségével. Célunk a történelemkutatás speciális eredményeinek bemutatása, megkedveltetése.

Korosztály: 10 év fölöttiek

Azt mindenki fel tudja sorolni, hogy mik az égés feltételei, tüzet gyújtani és oltani is tudunk. A kísérletek egy része ezen tudásunkat frissíti, rendszerezi. DE gyufát készíteni, textilt pörkölődés nélkül égetni, lángot színezni, az égést robbanásig gyorsítani… aki ezekre kíváncsi, tekintse meg kísérleti bemutatónkat!

Regisztrálni csak e-mailben lehet: cste@uni-eszterhazy.hu

Korosztály: 5-99

A Naprendszerünk jelenlegi ismert állapota mellett azt is megtudhatjuk ebből az előadásból, hogy milyen veszélyek fenyegetik bolygónkat az űrből. De azt is megtudhatjuk, hogy hogyan próbálunk védekezni ellenük.

Regisztrálni csak e-mailben lehet: cste@uni-eszterhazy.hu

Korosztály: 11-99

A világűr – neve ellenére – nem üres, előfordulnak benne atomok, molekulák. Ismerkedjünk meg velük és kölcsönhatásaikkal.

Regisztrálni csak e-mailben lehet: cste@uni-eszterhazy.hu

Korosztály: 5-99

A Back to Floyd zenekar pályájának kezdete a 2013-as Kutatók éjszakájához köthető, ahol az akkor még Eszterházy Károly Főiskola két munkatársa, egy volt hallgatója két jóbaráttal kiegészülve, négy Pink Floyd dallal állt a Líceum udvarának színpadára. A csapat három tagja a folytatás mellett döntött: a trió azóta is a modern technika lehetőségeit kihasználva eleveníti meg a legendás Pink Floyd hangzás- és látványvilágot. Az idei Kutatók éjszakáján teljesen élő hangszereléssel is megszólaltatnak majd néhány Pink Floyd klasszikust, Dr. Geml József kutatóprofesszor, nem mellesleg dobos, továbbá a ma már Felsőváros Csillagaként is ismert Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens és billentyűs vendégszereplésével, a Líceum mozitermében.

Korosztály: 10-99

Szabadszemes és távcsöves megfigyelés

Korosztály: 0-99

A csillagászat, az égbolt szépsége mindig is megihlette a művészeket. Az éjszakai égbolt sok neves festőművész képein megjelenik. Könnyen találunk kapcsolatot akár a bor és a csillagászat között is. Kalandozhatunk a tudomány és a zene határmezsgyéjén, és választ kapunk arra, miként közreműködött az előadó az Oscar és többszörös Grammy díjas John Legend dalában.

Regisztrálni csak e-mailben lehet: cste@uni-eszterhazy.hu

Korosztály: 5-99

A nőknek a korai tudományos életben elért eredményeinek ellenére komoly szembeszéllel kellett harcolniuk. Meghökkentő élettörténtekkel kerül bemutatásra, hogy az adott kor előítélete a nőkkel szemben, a társadalmi környezet milyen hatással volt a csillagászattal foglalkozó nők munkájára, hivatására és életére (diaképes előadás).

Regisztrálni csak e-mailben lehet: cste@uni-eszterhazy.hu

Korosztály: 5-99

A bemutató célja a természettudományos tantárgyak hasznosságának érzékeltetése, hogyan segíti a fizika és kémiatudás a túlélést egy lakatlan szigeten? Tűzgyújtás, áramtermelés, önvédelem, vadászat, kényelemfokozás, stb.

Regisztrálni csak e-mailben lehet: cste@uni-eszterhazy.hu

Korosztály: 5-99

Jászberényi Campus

A 45 perces workshop keretében mintát ad a hatékony tanulási módszerekre.

Korosztály: Középiskolások és egyetemi hallgatók

A krónikus stressz hatással van a testi és lelki egészségre is. Ezenhatrások bemutatása, alkalmazható coping technikák
 
Korosztály: 14 év felett

Interaktív program kreatívírás-feladatokkal

Korosztály: Általános iskola felső tagozat

Angol nyelvű műhelymunka, amely során a résztvevők Shakespeare művei világába kalandoznak

Korosztály: Középiskolások és egyetemi hallgatók

Angol nyelvű műhelymunka, amely során a résztvevők Shakespeare művei világába kalandoznak

Korosztály: Középiskolások és egyetemi hallgatók

Angol nyelvű tudományos előadás az oktatásban megjelenő multikulturalitásról mind mono- mind multikulturális kontextusban

Korosztály: Középiskolások és egyetemi hallgatók

Az ismeretterjesztő disszeminációs előadás bemutatja a multikulturális South Western Florida régiót, különös tekintettel a következő területekre: a társadalmi és természeti miliő, oktatás és kutatás.

Korosztály: Középiskolások, egyetemi hallgatók és a JC munkatársai

Kommunikációs gyakorlatok az asszertív kommunikációra

Korosztály: Pedagógusok, hallgatók

A 45 perces workshop keretében mintát ad a hatékony tanulási módszerekre.

Korosztály: Általános iskolások és egyetemi hallgatók

B épület

Az ECL nyelvvizsga iránt érdeklődők amellet, hogy hasznos tanácsokat kapnak az eredményes feladatmegoldáshoz, angol, német vagy francia nyelvből, B2 és C1 szinten írásbeli próbavizsgát is tehetnek.

Korosztály: Középiskolásások és nyelvtanárok

A rendezvény során az ELTE Origó Nyelvi Centrum munkatársai bemutatják és népszerűsítik az Origó vizsgarendszer új, egynyelvű vizsgáját, a MONO-t, amely már 2023 szeptemberétől az EKKÉ-n is elérhetővé válik. A bemutatót követően angol nyelvből B2 és C1 szinten írásbeli próbavizsgát tehetnek a programra előzetesen regisztrált részvevők.

Korosztály: Középiskolások

Az Origó Junior Nyelvvizsga elsősorban a 10-14 év közötti korosztály nyelvtanulóinak szól, de valójában bárki leteheti, aki legalább 200 órát tanulta az angol nyelvet, és kíváncsi a valódi nyelvtudására. A program során az érdeklődők írásbeli és szóbeli próbavizsgát tehetnek. 

Korosztály: Általános iskolásások (10-14 éves) és nyelvtanárok

Interaktív játék a német nyelvű országokról. A Kahoot! online alkalmazás segítségével a játékosok egyénileg és csapatban mérhetik össze tudásukat az irodalom, nyelv, országismeret, zene, sport és kultúra területéről válogatott, elsősorban szórakoztató tesztfeladatok megoldásával.

Korosztály: 14-25 évesek

Érsekkerti épület

A program keretében a résztvevők kitölthetnek egy beszéd és hang önértékelési tesztet, ennek alapján mindenki egyénileg kaphat tanácsot saját beszédével, hang használatával kapcsolatban. Ezután klasszikus beszédtechnika gyakorlatokat is tartalmazó Activity játék következik, ahol a saját hangunk körül kalandozunk.

Korosztály: Felső tagozatos általános iskolások, egyetemi hallgatók

A szabaduló szobában egy őrült tudós laborjába keveredünk, ahol cél a minél korábbi szabadulás. A kijutásban különböző feladványok és kísérletek segítenek, amelyek egyszerre mozgatják meg a testet és az agyat. Sőt, az sem kizárt, hogy több nehezítő tényezővel is találkozunk a feladatok megoldása közben. Aki szereti a kihívásokat, az érdekes feladatokat, a logikai feladványokat, annak itt a helye.

Korosztály: 7. osztályos tanulóktól felnőttekig

A foglalkozás keretében a résztvevők papírból készíthetnek játékokat és szemléltető eszközöket.

Korosztály: Felső tagozatos általános iskolások, egyetemi hallgatók

A szabaduló szobában egy őrült tudós laborjába keveredünk, ahol cél a minél korábbi szabadulás. A kijutásban különböző feladványok és kísérletek segítenek, amelyek egyszerre mozgatják meg a testet és az agyat. Sőt, az sem kizárt, hogy több nehezítő tényezővel is találkozunk a feladatok megoldása közben. Aki szereti a kihívásokat, az érdekes feladatokat, a logikai feladványokat, annak itt a helye.

Korosztály: 7. osztályos tanulóktól felnőttekig

Delta épület

Projektalapú művészeti anatómia oktatás az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen – előadás

Korosztály: bárki jöhet

Anatómia tematikájú művek készítése – workshop

Korosztály: bárki jöhet

MG épület

A Természetművészet specializáció hallgatóinak Projekt hetek alatt készített kültéri installációinak tárlatvezetése az Mg épület kertjében, ismerkedés a természetművészet műfajával, beszélgetés, melyet interaktív workshop követ.

Korosztály: Általános iskola felső tagozattól felfelé

F épület

Fedezd fel velünk a múlt titokzatos világát egy lenyűgöző és kreatív eseményen, ahol egy szobát camera obscurává varázsolunk! A camera obscura egy izgalmas optikai eszköz, melynek segítségével a valóságot egy kicsit másképp láthatod.

Korosztály: bárki jöhet

Stop motion technikával készíthetnek a résztvevők animációs rövidfilmeket.

Korosztály: 10 éves kortól

Stop motion technikával készíthetnek a résztvevők animációs rövidfilmeket.

Korosztály: 10 éves kortól

Az előadás folyamán megismerkedünk a kiterjesztett valóság technológiával, és megvizsgáljuk hogy hogyan lehet alkalmazni a képzőművészetben.

Korosztály: Középiskolások

Leányka út, C épület

Fametszetek alapján kerülnek bemutatásra hazánk őshonos, illetve betelepített fafajai. Jellemző vonások alapján el lehet sajátítani a fafajok felismerését csupán kéreg alapján. Érdemes megtapintani, megfogni őket és máris könnyebben beazonosíthatóak.

Korosztály: 3-99 év

A számítógépeket és hálózati berendezéseket a „rosszfiúk” folyamatosan támadják, a védekezés a legtöbbször meghaladja a rendszergazdák lehetőségeit. A foglalkozás során áttekintünk néhány támadási módszert és védelmi gyengeséget, és megismerünk egy szoftvert, mely feltárja számítógépeink sérülékenységeit és hibás beállításait.

Korosztály: 3-99 év

Ki ne szeretne játszani? A játékfejlesztés egy nagyon közkedvelt téma, ugyanakkor mesze nem annyira egyszerű, és játékos, mint a végül elkészített produktum. A foglalkozás során korosztálytól és felkészültségtől függően betekintést nyújtunk a játékfejlesztés néhány érdekes és szórakoztató elemébe, valamint kipróbálhatjuk az IK hallgatói által készített számítógépes játékokat is.

Korosztály: 5-99 év

Az animációs filmek és számítógépes játékok hőseinek tervezésénél az általános és középiskolában is jól ismert geometriai ötleteket használnak föl az informatikusok. A látogatók korosztályát figyelembe véve vizsgálunk meg néhányat ezek közül az ötletek közül.

A kínai tangramtól a Dienes-játékokon keresztül a Poliuniverzum játékcsaládig ki lehet próbálni sokféle matematikai vonatkozású játékot, egy kis történeti adalékkal.

Korosztály: 5-99 év

Fametszetek alapján kerülnek bemutatásra hazánk őshonos, illetve betelepített fafajai. Jellemző vonások alapján el lehet sajátítani a fafajok felismerését csupán kéreg alapján. Érdemes megtapintani, megfogni őket és máris könnyebben beazonosíthatóak.

Korosztály: 3-99 év

Egy kis bevezető után néhány egyszerű példával megnézzük, hogyan tud mintákból tanulni a számítógép a neurális hálózat algoritmus segítségével.

Korosztály: felsőtagozat és középiskolás diákok

Talán a robot szó az egyike azoknak, amelynek jelentése az elmúlt 100 évben a legnagyobb változáson ment keresztül. Attól függően, hogy mikor és kit kértünk volna meg a robot fogalmának meghatározására, más és más válasz kaptunk volna. Manapság is meglehetősen eltérő elképzeléseink vannak róluk, de lehet, hogy ez csak a robotok változatosságának köszönhető? Mit is gondoljunk a robotokról napjainkban? Van esetleg már értelme annak a kérdésnek is, hogy mit gondolnak rólunk a robotok?

Korosztály: felsőtagozat és középiskolás diákok

A Neveléstudományi Doktori iskola, Sportpedagógia moduljának hallgatói mutatják be kutatási területüket, melyet tudományos igényességű tanácskozás követ. A program célja, hogy a fiatal kutatók/kutatójelöltek előadhassanak, illetve külső bírálók által tanácsokat kapjanak a kutatásukhoz kapcsolódóan.

Korosztály: 18 éves kortól

A kínai tangramtól a Dienes-játékokon keresztül a Poliuniverzum játékcsaládig ki lehet próbálni sokféle matematikai vonatkozású játékot, egy kis történeti adalékkal.

Korosztály: 5-99 év

Egy kis bevezető után néhány egyszerű példával megnézzük, hogyan tud mintákból tanulni a számítógép a neurális hálózat algoritmus segítségével.

Korosztály: felsőtagozat és középiskolás diákok

Talán a robot szó az egyike azoknak, amelynek jelentése az elmúlt 100 évben a legnagyobb változáson ment keresztül. Attól függően, hogy mikor és kit kértünk volna meg a robot fogalmának meghatározására, más és más válasz kaptunk volna. Manapság is meglehetősen eltérő elképzeléseink vannak róluk, de lehet, hogy ez csak a robotok változatosságának köszönhető? Mit is gondoljunk a robotokról napjainkban? Van esetleg már értelme annak a kérdésnek is, hogy mit gondolnak rólunk a robotok?

Korosztály: felsőtagozat és középiskolás diákok

Fametszetek alapján kerülnek bemutatásra hazánk őshonos, illetve betelepített fafajai. Jellemző vonások alapján el lehet sajátítani a fafajok felismerését csupán kéreg alapján. Érdemes megtapintani, megfogni őket és máris könnyebben beazonosíthatóak.

Korosztály: 3-99 év

Látványányos, hangos, érdekes és minden olyan kísérlet, amit eddig még nem láttál!

Korosztály: 7-99 év

Fametszetek alapján kerülnek bemutatásra hazánk őshonos, illetve betelepített fafajai. Jellemző vonások alapján el lehet sajátítani a fafajok felismerését csupán kéreg alapján. Érdemes megtapintani, megfogni őket és máris könnyebben beazonosíthatóak.

Korosztály: 3-99 év

Leányka út, C*

Érdekel a robotika? Szeretnél részt venni egy igazi robot szumó versenyen? A 90 perces foglalkozáson LEGO robotok építésével és programozásával teheted próbára kreativitásodat és ügyességedet egy robot szumó bajnokságon.

Korosztály: 10-15 év

A LEGO mint tudjuk az egyik legizgalmasabb játék! A meséket, történeteket pedig mindenki szereti. Ezen a foglalkozáson ezt két dolgot fűzzük össze, egy mesét kettünk életre a LEGO-val és ráadásul digitális eszközökkel képregényt is készítünk belőle és úgy meséljük el!

Korosztály: 8-14 év

Érdekel a robotika? Szeretnél részt venni egy igazi robot szumó versenyen? A 90 perces foglalkozáson LEGO robotok építésével és programozásával teheted próbára kreativitásodat és ügyességedet egy robot szumó bajnokságon.

Korosztály: 10-15 év

Mit mesél nekünk egy-egy történet? Hogyan segíthet megérteni magunkat, egymást, a világot? Egy izgalmas történet kapcsán fedezhetjük fel magunkat, ahol még a digitális világ eszköeivel is alkothatunk.

Korosztály: 13-15 év

Leányka út, G épület

A változatos fűszerezésű konyha ma mindenütt reneszánszát éli, és különböző nemzetek fűszerkeverékeivel is találkozunk néha éttermekben, receptekben. A játékos „fűszermester-képzőben” az Élelmiszertudományi és Borászati Tudásközpont munkatársai kicsikkel és nagyokkal szeretnék megismertetni, milyen fűszernövények találhatók meg a kertekben, vagy közvetlen környezetünkben – és milyenek érkeznek hozzánk egzotikus tájakról. A program betekintést kínál e növények világába, illatuk, ízük, hatóanyagaik, történetük és felhasználásuk érdekességeibe. Interaktív játékban ismerkedhetnek a résztvevők e növények különleges külsejével és illatával. Végül egy-egy fűszerkeverék – pizzafűszer, magyaros keverék, hamburgerfűszer – kóstolóját is elkészíthetik és hazavihetik: kedvcsinálónak a további ismerkedésre a fűszerekkel.

Korosztály: Általános iskolások

Szőlőfajták tekintetében Eger rendkívül sokszínű borvidék, ha sétára indulunk a környező dűlőkön, számos termesztett szőlőfajtával találkozhatunk. A Kutatók Éjszakáján az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Élelmiszertudományi és Borászati Tudásközpontjának, valamint az Eszterházy Szőlőbirtok közreműködésével ismerkedhetünk meg néhány jellegzetes termesztett fehér és kék borszőlőfajtával. Érdekességképpen néhány különleges, csemegeszőlőfajta is bemutatásra kerül. A program során az érdeklődők nemcsak a szőlőt, mint gyümölcsöt ízlelhetik meg, de a különböző szőlőfajtákból készült borokat is megkóstolhatják. Az interaktív előadás révén a résztvevők betekintést nyerhetnek a különböző szőlőfajták és a belőlük készült borok világába (borkóstolás közben illataromák használata).

Korosztály: 18 év felettiek

Leányka út, D épület

A természettudományos múzeumok gyűjteményei mindenkit lenyűgöznek, azonban már kevesebben ismerik a háttérben zajló munkát. A Gyűjtéstől a gyűjteményig foglalkozás keretében az állat- és növénytárak hátsó szobáiba kalauzoljuk el az érdeklődőket, ahol megismerhetik milyen út vezet a természetből a kiállítótérbe, így bemutatjuk a fontosabb gyűjtési módokat és technikákat, a preparátumok alapvető típusait és azt, hogy mikor beszélhetünk gyűjteményről.

Korosztály: 4-12. osztályosok

Ásványokat és kőzeteket bemutató kiállítás, amelynek ismertető hanganyagát okoseszközén követheti nyomon

Korosztály: 10-99 éves korig

Az USA nemzeti parkjai és az ott található kőzetek bemutatása fotókon és kézbevehető kőzet mintákon.

Korosztály: 10-99 éves korig

Az állat- és növényvilág színek igazi kavalkádját vonultatja fel, azonban színeknek nemcsak díszítő értékük van, gyakran fontos szerepet tölthetnek be egy állat vagy növény életében, pl. ragadozók elriasztásában, az álcázásban, párválasztásban vagy növényeknél éppen a rovar csalogatásban esetleg a fejlődési folyamatokban. A foglalkozás során színek között válogatva ismerjük meg a rejtőzködés mestereit, a riasztó színekben pompázó élőlényeket egyaránt.

Korosztály: 4. osztálytól 12. osztályig

Szórakoztató kísérletek a konyhában is megtalálható anyagokkal.

Korosztály: 10-14 éves korig

A fák nem nőnek az égig, de vannak közöttük óriások. Látványos képeket felvonultató ppt előadásban bemutatom a világ legnagyobb és legöregebb faegyedeit. Az előadásból egyaránt megismerjük Magyarország faóriásait az ismertebb fafajok tekintetében és körülnézünk szűkebb hazánkban is.

Korosztály: 6-99 év

A természettudományos múzeumok gyűjteményei mindenkit lenyűgöznek, azonban már kevesebben ismerik a háttérben zajló munkát. A Gyűjtéstől a gyűjteményig foglalkozás keretében az állat- és növénytárak hátsó szobáiba kalauzoljuk el az érdeklődőket, ahol megismerhetik milyen út vezet a természetből a kiállítótérbe, így bemutatjuk a fontosabb gyűjtési módokat és technikákat, a preparátumok alapvető típusait és azt, hogy mikor beszélhetünk gyűjteményről.

Korosztály: 4-12. osztályosok

Fizika logikai foglalkoztató (45 perces) 12 ThinkFun játékdobozzal és 3 online játékkal. Egyre nehezedő feladványkártyák alapján kell az áramot vagy a lézerfényt egy útvesztőn végigfuttatni.

Korosztály: Alsó- és felsőtagozatos diákok

Mit és hogyan mér a fizikus és csillagász az éjszakai égbolt alatt? Miről mesél az égbolt fényessége és színe? Milyen izgalmakat rejteget az a természet éjszaka

Korosztály: 8-99

Az állat- és növényvilág színek igazi kavalkádját vonultatja fel, azonban színeknek nemcsak díszítő értékük van, gyakran fontos szerepet tölthetnek be egy állat vagy növény életében, pl. ragadozók elriasztásában, az álcázásban, párválasztásban vagy növényeknél éppen a rovar csalogatásban esetleg a fejlődési folyamatokban. A foglalkozás során színek között válogatva ismerjük meg a rejtőzködés mestereit, a riasztó színekben pompázó élőlényeket egyaránt.

Korosztály: 4. osztálytól 12. osztályig

Szórakoztató kísérletek a konyhában is megtalálható anyagokkal.

Korosztály: 10-14 éves korig

Az egyetemi herbárium bemutatása

Korosztály: 10 év fölöttiek

A fák nem nőnek az égig, de vannak közöttük óriások. Látványos képeket felvonultató ppt előadásban bemutatom a világ legnagyobb és legöregebb faegyedeit. Az előadásból egyaránt megismerjük Magyarország faóriásait az ismertebb fafajok tekintetében és körülnézünk szűkebb hazánkban is.

Korosztály: 6-99 év

Szórakoztató kísérletek a konyhában is megtalálható anyagokkal.

Korosztály: 10-14 éves korig

Hazai termesztésű csemegeszőlő-fajták bemutatása, jellemzése, kóstolása.

Korosztály: 7-99 éves korig

Leányka út, Atlétika pálya

A Kutatók Éjszakája program keretében az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Sporttudományi Intézete szervezi meg a VIII. Tudós Maraton – Petrovai József emlékfutást. A program érdekességei: – A már hagyományosnak mondható és nagy sikert aratott kezdeményezést folytatjuk azzal, hogy az előzetesen regisztrált oktatókból a szervezőbizottság tagjai karonkénti 2-4 fős csapatokat állítanak össze és csapatversenyben is hirdetünk eredményt. – A Petrovai család vándorserleget ajánl fel a legtöbb kilométert megtett csapatnak. A jó hangulatú váltófutás, kocogás mellett kollégáinknak arra is lehetőségük adódik, hogy rövid 5−10 perces tudományos/ismeretterjesztő előadás keretében saját tudományos tevékenységükről, érdeklődési körükről beszéljenek. A program szervezői azt szeretnék, ha a választott témák tekintetében a tudományos sokszínűség érvényesülne: munkatársaink bemutathatnak pl. folyamatban lévő kutatásokat; felvezethetnek megoldásra váró problémákat; rövid, ismeretterjesztő módon összegezhetik új tudományos eredményeiket; vállalhatják egy-egy osztálytermi tanóra tapasztalatainak megosztását; egy-egy művészeti alkotás (film, fotó, zenemű, stb.) érdeklődésre számot tartó ismertetését. Mindenkit szeretettel látunk, aki szeretne aktívan részt venni a Tudós Maraton – Petrovai József Emlékfutáson. A rendszeres futás hiánya senkinek nem jelenthet akadályt, mivel a program elsődleges célja nem a teljesítmény, hanem a tudományos és a rekreációs szféra egyesítése, a jó hangulat megteremtése és az Eszterházy közösség további erősítése.

Korosztály: 15 éves kortól